Győzött az igazság, felmentették Gotovináékat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felmentették Ante Gotovina és Mladen Markac horvát tábornokokat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság péntek délelőtti ítélete szerint. Egész Horvátország ünnepel, megteltek az utak Zágráb felé.

BuL
2012. 11. 16. 8:59

Négy évvel később, 1995 nyarán a horvát hadsereg egy alig néhány napos háborúval helyreállította az ország egységét. A Vihar hadművelet elől sok helyi szerb elmenekült – köztük nagyon sokan olyanok, akik a bosszútól rettegtek, hiszen személyesen is felelősek voltak a négy évvel azelőtti atrocitásokért, másokat viszont a szerb hadsereg kötelezett távozásra. A minimális emberveszteséggel járó akció parancsnoka, Horvátország egyik legnagyobb nemzeti hőse Ante Gotovina tábornok volt. Horvátország sokáig nem adta ki a katonatisztet Hágának. Végül 2006-ban szállították oda.

A perben az ügyészek azt próbálták bizonyítani, hogy a szerbek menekülése valójában szervezett etnikai tisztogatás volt. Ezt a bíróság korábban bizonyítottnak látta, most viszont megváltozott az álláspont Hágában.

Horvátországban máig emlegetik, hogy az a szerb tábornok, aki a horvátországi háború legvéresebb epizódjáért, Vukovár ostromáért felelt, hét évet kapott, Gotovina első fokon négyszer annyit.


Horvátország ünnepel

Óriási lelkesedéssel, örömkönnyekkel, tapssal fogadták Horvátország-szerte az Ante Gotovina és Mladen Markac felmentéséről szóló hágai ítéletet. A horvát elnök saját különgépét küldte Gotovináékért Hágába, fedélzetén a honvédelmi miniszterrel. „A hágai ítélet igazságos, rendkívül elégedett vagyok” – idézte Ivo Josipovic államfő első reakcióját a helyi sajtó a pénteki felmentő ítélettel kapcsolatban.

„Tizenhét évig tartott, és az a fontos, hogy végül hazatérnek családjukhoz, és fontos az ítélet Horvátország számára is. Az eljárás nehéz volt, példa nélküli. A határozatot 3:2 arányban hozták meg, ami bizonyítja, hogy milyen keskeny a határ siker és sikertelenség, igaz és hamis, igazság és igazságtalanság között” – mondta Zoran Milanovic miniszterelnök. „Ez a háború nehéz volt, véres, igazságos, de voltak hibák, amelyekért a horvát állam felelős, nem Markac és Gotovina” – mondta, megköszönve a két tábornoknak, hogy kitartottak.

„Ez egy kivételes történelmi pillanat Horvátország számára. Egy ilyen magas rangú, az ENSZ által alapított jogi intézmény megerősítette, hogy Horvátország védelmi, felszabadító háborút folytatott, a nemzetközi jog szabályai szerint” – mondta Josip Leko, a horvát parlament elnöke. A horvát közszolgálati televízió (HTV) egyenes adásban közvetítette a hágai ítélethirdetést. A zágrábi Jellasics téren ezrek gyülekeztek délelőtt, hogy közösen kísérjék figyelemmel az eseményeket a kivetítőkön, de sokan voltak Pakostanéban, Gotovina dalmáciai falujában és Djurdjevácon, Markac Dráva menti városában is.

Mindenki Zágrábba megy

Bár a horvátok többsége felmentő ítéletben reménykedett, az első pillanatban alig merték elhinni, hogy ez megtörtént. A veteránok könnyeztek a televíziós közvetítés során, a szinkrontolmács az izgalomtól és az örömtől el-elcsukló hangon fordította a hágai bíró szavait, a riporterek által megszólaltatott parlamenti képviselők, utcai járókelők hangján érezhető volt a lelkesedés és az öröm.

Horvátországban azonnal munkaszünetet rendeltek el, háromnapos ünneplés ígérkezik országszerte. A Zágrábba vezető nagyobb utakon méretes dugók alakultak ki a várható esti ünnepi események előtt. Dalmáciában felfokozott a hangulat, ez Ante Gotovina szűkebb pátriája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.