Pápát választott a kopt keresztény közösség

Tavadrosz püspököt választották vasárnap Egyiptomban a helyi kopt keresztény közösség élére a márciusban elhunyt III. Senuda pápa utódjául.

WA
2012. 11. 04. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyvezető tevékenységben eddig is aktívan részt vevő, hatvanéves püspök nevét – három jelölt közül – egy bekötött szemű gyermek húzta ki a kairói Szent Márk-székesegyházban ünnepélyes szertartás keretében. Az eljárás célja az volt, hogy a választásban minél inkább kizárják a politikai befolyásolás lehetőségét.

A másik két jelölt a kairói Rafael püspök és a hetvenéves, alexandriai Rafael Ava Mina atya volt. Mindhármukra a közösség körében konszenzust élvező jelöltként tekintettek. A választási folyamat már hetekkel ezelőtt elkezdődött. A három jelöltet két lépcsőben, 17 közül emelték ki, egyebek között arra ügyelve, hogy a kiválasztottak ne rendelkezzenek saját egyházkerülettel. A televízióban is közvetített kairói szertartáson a jelöltek egyike sem volt jelen, ehelyett saját kolostoraikban imádkoztak.

Tavadrosz a koptok 118. pápája

A 80 milliós Egyiptom lakosságának körülbelül egytizede kopt, ez a Közel-Kelet legnagyobb keresztény közössége. Tavadrosz lett az egyiptomi koptok 118. pápája.

A hivatalos beiktatásra a tervek szerint november 18-án kerül sor Kairóban.

Az iszlám erősödésével az egyiptomi keresztények körében megnőtt a kiszorítottság érzése és a hátrányos megkülönböztetés miatti aggodalom. Az új pápától megfigyelők szerint azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítani a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban.

III. Senudát tömegek gyászolták

Március 20-án Kairóban tömegjelenetek közepette tartották meg III. Senuda egyiptomi kopt pápa végső gyászszertartását. III. Senuda március 16-án hunyt el. Halálát egészségügyi állapotával és életkorával magyarázták az orvosok.

Merényletek és hátrányos megkülönböztetés

III. Senuda márciusi elhunytáig négy évtizeden át vezette a IV–V. századig visszanyúló gyökerekkel bíró rendházat, és közeli kapcsolatot alakított ki a tavalyi arab tavasz idején elűzött Hoszni Mubarak államfővel. Tavadrosz, az egyházat eddig ügyvivőként irányító Pakhomiusz püspök legfontosabb segítője, a koptok egyik központi helyén, Vádi Natrúnban lett püspök.

A koptokat több terrorista merénylet is érte Hoszni Mubarak elnök hatalmának megdöntését követően, amiért az iszlamistákat teszik felelőssé. A közösség vezetői panaszkodtak amiatt is, hogy híveik nem jutottak magasabb posztokhoz, még dékáni hivatalt sem sikerült szerezniük. Többször kifogásolták, hogy közösségüket és a keresztény tanítást az oktatásban is aránytalanul háttérbe szorítják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.