A CBS televízió jelentette, a támadó szemtanúk szerint szintén meghalt, egyelőre tisztázatlan körülmények között. Az amerikai hírügynökség szerint általános iskolában még nem volt ilyen vérengzés az Egyesült Államok történetében.
Az első jelentések csak az egyik tanár sebesüléséről és a merénylő lelövéséről szóltak még, de az újsághírek frissített internetes változataiban már azt írták, hogy többen is meghaltak Newtownban, amely mintegy száz kilométerre van New Yorktól északkeletre.
Pop-pop-pop – lehetett hallani az épületben. Három ember ment ki a szobából a folyosóra, de csak egy ember jött vissza. (Az egyik túlélő)
A CNN beszámolója szerint az egyik szülő az incidens alatt végig az iskola épületében tartózkodott, és miután sikerült onnan kijutnia, a televíziótársaságnak adott interjújában beszélt a történtekről. Egy másik szülő legalább száz lövésről beszélt, a gyerekeket pedig folyamatosan terelték ki az épületből a rendőrség bevetési egységének segítségével.
A merénylő holtteste az egyik teremben lehet
Chris Murphy amerikai szenátor a tragédiát követően azt mondta: sokkolta a hír, amit a Sandy Hook általános iskolában történt lövöldözésről hallott, és imádkozik a gyerekekért és a szülőkért. Az amerikai tévé arról is hírt adott korábban, hogy a merénylő holtteste az egyik osztályteremben fekszik, de a hatóságok jelenleg vizsgálják ezt az információt.
Teljes a hírzárlat, a közeli kórházban kezelik a sebesülteket
A News Times riporterének közlése szerint Newtownban és közelében minden iskolát bezártak, a diákokat hazaküldték. Emellett arról is érkeztek hírek, hogy a sebesülteket a Danbury kórházba szállították – állapotukról teljes hírzárlat van érvényben. A CNN-ben később azt is közölték, hogy a gyilkos egy konkrét helyiségben végzett áldozataival.
Döbbenettel fogadta a hírt a világ többi része
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!