Nem megy Moszkvába a szíriai ellenzék

A szíriai ellenzék vezetője visszautasította pénteken az orosz kormány meghívását, hogy utazzon Moszkvába válságtárgyalásokra.

2012. 12. 28. 21:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahmad Maaz al-Hatib, a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciójának vezetője az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban pénteken kijelentette, hogy kizártnak tart egy ilyen utat, és elvárja, hogy Moszkva kérjen bocsánatot a szíriai kormánynak nyújtott támogatásáért. Al-Hatib az interjúban nem zárta ki, hogy valamelyik arab országban tárgyaljon orosz megbízottakkal, ha „a napirend világos”.

Az alapfeltétel, hogy Oroszország „világosan követelje” Bassár el-Aszad elnök lemondását – jelentette ki. A nemzeti koalíciót több mint 130 állam ismerte el a szíriai nép képviselőjeként, Oroszország viszont csak a kapcsolatok felvételét ajánlotta fel, és hangsúlyozta, hogy minden ellenzéki csoporttal kész párbeszédet folytatni. „Ha nem képviseljük a szíriai népet, akkor miért hívnak meg bennünket? – kérdezte az interjúban al-Hatib. – Ha viszont elismernek minket, akkor Oroszország miért nem ítéli el világosan a rendszer barbárságát, és miért nem szólít fel világosan Aszad távozására? Ez minden tárgyalás alapfeltétele.”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken azt mondta, hogy „a szíriai belső helyzet alapos és reális elemzése arra fogja ösztönözni az ellenzék ésszerűen gondolkodó tagjait, hogy keressenek módot a politikai párbeszéd megkezdésére”.

Nő a szökevények száma

A szíriai légierő két tábornoka több szíriai tiszt és családtagjaik társaságában pénteken török területre szökött át – jelentette a félhivatalos török hírügynökség. Az értesülést egy török diplomata az AFP-nek is megerősítette.

A hírügynökségek szerint immár több mint harminc szíriai tábornok dezertált Törökországba, ahol több sátortábort állítottak fel. Ezekben az AFP szerint összesen mintegy 148 ezer menekültet szállásoltak el eddig. A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy néhány nappal ezelőtt dezertált a kormányerőktől a katonai rendőrség parancsnoka, aki hitet tett a Bassár el-Aszad elleni felkelés mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.