Akció vége – több mint ötven halott és gránátok mindenütt

Ötvenöt halottat követelt a szaharai túszválság megoldását célzó, szombaton lezárult háromnapos katonai művelet.

NT
2013. 01. 19. 20:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nem végleges adatot a belügyminisztérium adta ki szombaton, azt követően, hogy a különleges erők megrohamozták az iszlamisták utolsó bázisát az Ain Amenász közelében lévő gázkitermelő telepen. A szombati akcióban 11 szélsőségest öltek meg, de hét túsz is meghalt. Összesen 685 algériai és 107 külföldi munkást sikerült kiszabadítani a szerdán kitört válság megoldásának folyamán – áll a nyilatkozatban.

A katonaság géppisztolyokat, rakétakilövőket, rakétákat és övekhez erősített gránátokat gyűjtött be. A minisztérium megjegyezte, hogy a több nemzetiséget képviselő fegyveresek összesen harmincketten voltak, köztük három algériai.

Jens Stoltenberg norvég kormányfő szombat este úgy nyilatkozott, hogy öt norvég állampolgár sorsa továbbra is bizonytalan. „Szembe kell néznünk annak a lehetőségével, hogy norvégok is életüket veszíthették” – mondta a miniszterelnök. Espen Barth Eide külügyminiszter arról beszélt, hogy Oslo a katonai beavatkozás pártján áll: „Az adott helyzetben gyorsan kellett beavatkozni, hogy lehetőleg minél több túszt megmentsenek.” A norvég kormány korábban közvetve bírálta az algériai kormány kemény fellépését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.