Az elnök a televízióban hangsúlyozta: a terroristák elleni hadművelet „a szükséges ideig tart majd”. Francois Hollande azt nem közölte, milyen egységek és hány katona vesz részt az iszlamista csoportok, közöttük Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) elleni hadműveletben.
A mali hadsereg francia katonák támogatásával visszafoglalta az iszlamistáktól Konna városát – közölte péntek éjszaka a bamakói védelmi minisztérium. A helyi lakosok is megerősítették, hogy a hadsereg behatolt a városba, amely csütörtökön került az al-Kaidához köthető iszlamisták kezére, akik kilenc hónapja ellenőrzésük alatt tartják az afrikai ország északi, sivatagos részét, és megkezdték előrenyomulásukat az ország déli területei felé.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a döntés a beavatkozásról péntek reggel született, „a nemzetközi jog keretében”, Dioncounda Traoré mali elnökkel egyetértésben. Laurent Fabius francia külügyminiszter sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, hogy a francia légierő csapásokat hajtott végre Maliban.
Ellentámadást indítottak a kormányerők
A mali vezérkar műveleti főnöke, Ouamar Dao pénteken jelentette be Bamakóban, hogy nigériai, szenegáli és francia csapatok is támogatják a kormányerőket az ország középső részén található Sévaré városában az iszlamistákkal vívott harcban. A mali hadsereg pénteken Franciaország és más európai országok segítségével ellentámadást indított, hogy visszafoglalja az iszlamistáktól az előző nap elfoglalt Konna várost.
A Mali északi részét kilenc hónapja ellenőrzésük alatt tartó és az ország középső területének egy részét is megszállva tartó iszlamisták közölték: dél felé, a kormány ellenőrzése alatt lévő országrész felé akarnak előrenyomulni. Dao ezredes közlése szerint a harcokban mindkét táborban vannak veszteségek, de részleteket egyelőre nem közölt.
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) pénteken engedélyezte csapatok azonnali küldését Maliba, hogy segítsenek a kormányerőknek visszaállítani az ország területi épségét – áll a szervezet soros elnöke, Alassane Ouattara elefáncsontparti elnök által aláírt közleményben.