Az áldozatok többsége a kormányerők tagja. Az egyik pokolgép a szíriai kormányzat belbiztonsági hivatalának helyi épülete előtt lépett működésbe, egy másik a helyi rendőrségi központnál, a harmadik egy ellenőrzőpontnál. A Sana hivatalos szíriai hírügynökség arról számolt be, hogy öngyilkos terroristák léptették működésbe a pokolgépeket. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke szerint a halálos áldozatok száma várhatóan nőni fog, mivel több sebesült állapota válságos. Idlíb tartomány jelentős része a felkelők kezén van, de a tartományéval azonos nevű várost továbbra is a kormányhoz hű katonák tartják ellenőrzésük alatt.
Az összehangolt merényletsorozatot egy nappal az után hajtották végre, hogy az aleppói egyetemen történt robbanásokban több mint 87-en vesztették életüket. Az állami sajtó szerint terrorcselekményt követtek el a felsőoktatási intézmény ellen. A közel-keleti országban nap mint nap többtucatnyian halnak meg, de a túlnyomórészt vizsgázó egyetemisták életét követelő incidens különösen megbotránkoztatta a lakosságot. A szíriai Muzulmán Testvériség az újabb „vérfürdővel” kapcsolatban bírálta a nemzetközi közösség „hallgatását”.
Szíriai felkelőkhöz köthető több forrás is bejelentette pénteken, hogy elfoglalták az északi országrész legfontosabb légibázisát, a Taftanáz támaszpontot, ahonnan általában 60 harci helikopter repült bevetésekre és a kormánycsapatok ellátására. Az Idlíb tartományban lévő létesítményt több radikális iszlamista szervezet – a Szíriai Iszlám Front, az an-Noszra Front, az Iszlám Élcsapat, az Ahrár as-Sám és a Daúd brigád – tíz napig ostromolta. Bassár el-Aszad szíriai elnök általános mozgósítást sürgetett január 6-án az általa terroristának nevezett lázadók ellen, és megbékélési konferencia megrendezését javasolta. Beszédében válságrendezési tervet körvonalazott, és egyúttal koalíciós kormány megalakítását javasolta.
2,5 millió ember kaphat segélyt
Szíriában egymillióval növekedett azoknak a menekülteknek a száma, akik hamarosan részesülhetnek az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) segélyeiből. Az intézményt vezető Ertharin Cousin szerdán Genfben közölte: az előrelépést az tette lehetővé, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányzata számos civil szervezetnek engedélyt adott, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi segélyezés folyamatába. A rezsim átadott a WFP-nek egy listát, amelyen 110 civil szervezet szerepelt, és ebből 44-et az ENSZ-intézmény megfelelő partnernek talált ahhoz, hogy közreműködjön a világszervezet élelmiszersegélyeinek szétosztásában. Eddigi fő partnerük a Vörös Félhold szíriai humanitárius szervezete volt – derült ki a nyilatkozatból.
A WFP korábban azt közölte, hogy 1,5 millió menekült támogatásához tud hozzájárulni a közel két éve belső fegyveres konfliktus sújtotta országban. Most ez a szám növekedett egymillióval – jelezte Cousin újságíróknak. A Vörös Félhold adatai szerint az országban összesen körülbelül 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. Cousin beszélt arról is, hogy munkájukat nehezíti az erőszak, hiszen a legveszélyesebb helyszínekre továbbra is csak nagyon korlátozott mértékben tudnak eljutni. „Ez független attól, hány új partnerrel tudunk együtt dolgozni” – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy az elmúlt két hónapban növekedett azoknak az ellenzéki akcióknak a száma, amelyek célpontja a WFP szállítmánya volt. Hozzátette, hogy több esetben a fegyveresek visszajuttatták a szervezetnek a birtokba vett segélyeket.