Aszad mozgósít, de békülne is

A szíriai elnök országos mozgósításra szólította fel a szíriai népet az általa terroristáknak mondott lázadók ellen, de megbékélési konferencia megrendezését is javasolta.

PR
2013. 01. 06. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő a damaszkuszi operaházban, éljenző hívei előtt tartott közel egyórás beszédében azt javasolta, hogy Szíriában rendezzenek megbékélési konferenciát azok részvételével, akik „nem árulták el Szíriát”. Össznemzeti párbeszéd révén koalíciós kormány alakulna, amely megrendezné a választást. Általános amnesztiát hirdetnének, és népszavazásra bocsátanának egy nemzeti chartát, amely szavatolná az ország egységét – jelezte az elnök.

Aszad válságrendezési tervének legfőbb feltétele, hogy a térségbeli és a nyugati országok vessenek véget a „terroristák” kiképzésének, pénzelésének és felfegyverzésének. Mihelyt ez megtörténik, a hadsereg tűzszünetet hirdet – mondta Aszad, és köszönetet mondott elsősorban Oroszországnak és Kínának, amiért úgymond nem engedték meg a külső beavatkozást országa belügyeibe.

Így tárgyalna Aszad

A szíriai vezető beismerte, hogy a damaszkuszi hatalom egyelőre nem talált partnert a béketárgyalások folytatásához, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdekelt a politikai rendezésben. Hangsúlyozta azonban, hogy Damaszkusz nem fog tárgyalni „a Nyugat által teremtett bábokkal”. „Urakkal fogunk tárgyalni és nem szolgákkal” – mondta Aszad.

Az államfő szerint Szíriában valóban háború dúl, de – mint fogalmazott – nem a hatalom és ellenzéke között, hanem a nép és a gyilkosok, a haza és ellenségei között. „Terroristákkal harcolunk, akik az al-Kaida eszméit vallják, amelyek idegenek a szíriai kultúrától és az iszlámtól” – hangoztatta Aszad. A szíriai elnök az általános mozgósítás emlegetésekor azt mondta: „Erőt kell alkalmazni ahhoz, hogy vereséget mérjünk a terroristákra.”

Nem kér a tervből az ellenzék

A szíriai ellenzék azonnal elutasította Aszad békekezdeményezését. Valíd al-Bunni, a legnagyobb ellenzéki szervezet, a Nemzeti Koalíció szóvivője szerint Aszad javaslataival csupán útját akarja állni annak a politikai rendezésnek, amely Lahdar Brahimivel, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottjával hamarosan folytatandó orosz–amerikai tárgyalásokon körvonalazódhat.

Reagált az unió is

Nem késlekedett a válasszal az Európai Unió sem. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében kijelentette, hogy Aszadnak a politikai megoldás érdekében távoznia kell. „Figyelmesen megvizsgáljuk, hogy van-e bármi új a beszédben, de fenntartjuk álláspontunkat, miszerint Aszadnak távoznia kell, és lehetővé kell tennie egy politikai átmenetet” – közölte Ashton.

William Hague brit külügyminiszter szerint Aszad beszéde „a képmutatásnál is több volt. Üres ígéreteivel a szíriai elnök senkivel sem fogja a bolondját járatni” – tette hozzá Hague.

A szíriai elnök utoljára 2012 júniusában mondott nyilvános beszédet, mégpedig a parlamentben. November elején, egy orosz televíziós csatornának adott interjúban elutasította, hogy száműzetésbe vonuljon. Mint mondta, Szíriában fog élni és meghalni.

Támadás

A légierő által támogatott szíriai kormánykatonák nagyszabású támadást indítottak pénteken a fegyveres felkelők ellen a fővároshoz, Damaszkuszhoz közeli helyszíneken – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Rengeteg a halott

Az OSDH szerint csütörtökön 191 ember vesztette életét Szíriában, 99 civil, 51 lázadó és 41 katona. Az áldozatok közül 87-en Damaszkuszban vagy külvárosaiban haltak meg, a legsúlyosabb ilyen támadást egy benzinkútnál felrobbantott pokolgép jelentette. AZ ENSZ szerdán közölt legújabb adatai szerint már legalább 60 ezer halálos áldozata van a Szíriában 22 hónapja zajló konfliktusnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.