Francia rém: évekig tartotta fogva saját családját a férfi

Az amstetteni rém és Natascha Kampusch esete után egy újabb megdöbbentő eset: évekig tartotta fogva családját egy férfi, a szomszédok azt hitték, csak elutaztak.

NT
2013. 01. 09. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nőre és 20, 19, 17, valamint 14 éves gyerekére – a mostani bejelentés szerint – szombaton találtak rá a hatóságok, akiktől a nő rosszullétre panaszkodva kért segítséget. A szomszédok mindvégig azt hitték, hogy a nő a gyerekeivel együtt elutazott. Egyikük szerint egy, másikuk szerint három éve nem látták őket, csak a családapát, aki a szemetet vitte ki vagy bevásárlásból tért vissza. Az ügyészség szülői kötelességek elhanyagolása miatt indított eljárást az ügyben.

A megpróbáltatások nyomai örökre szólnak

Rendőrségi és ügyészségi illetékesek szerint a gyerekeken a fejlődésben való visszamaradottság jelei látszottak. Egészségtelen körülmények között éltek szüleikkel, a lakás falai gombásak, a plafonja pedig fekete volt a nedvességtől. Az ajtókon kívül is reteszek voltak. A testileg-lelkileg kimerült fiatalokat kórházba szállították. A 47 éves anyát hétfőn rendőrségi felügyelet alá helyezték, majd kedden elengedték, hogy csatlakozzon a gyerekeihez. Az 51 éves férfit pszichiátriai kezelésre kórházban helyezték el.

Egy Ausztriában történt eset döbbentette meg a világot pár évvel ezelőtt, ahol szintén a családfő tartotta évekig fogva hozzátartozóját. Az amstetteni rém néven elhíresült férfi által 24 évig egy ablaktalan pincében kényszerült élni lánya, aki 7 gyermeket szült, egyikük azonban meghalt. A nyomozás során kiderült, hogy Josef Fritzl mintegy háromezerszer erőszakolta meg a lányát. A per tárgyalásán az elmebeteg férfi először tagadta bűnösségét, de később megváltoztatva azt, minden pontban bűnösnek vallotta magát. A börtönben maximum négy hónapig bírná ki – nyilatkozta egy fegyőr a tárgyalás után, aki a Graz-Karlau és a Stein börtön rabjaira hivatkozva elmondta, durva kínzások várnak a rémre.

Nyolc évig volt fogságban Natascha

Natascha Kampuscht – ismét Ausztriában – 1998-ban, tízéves korában rabolta el egy Wolfgang Priklopil nevű osztrák férfi, és nyolc éven át fogságban tartotta. Amikor a lány 2006-ban kiszabadult, Priklopil öngyilkos lett. Bár a nyomozást évekkel ezelőtt lezárták, azóta is tartja magát a feltételezés, hogy a férfinak volt tettestársa. Felmerült az is, hogy a lány előbb kiszabadulhatott volna, ha a rendőrség alaposabban utánajár a nyomoknak. Maga az áldozat egyébként azt állítja, hogy nem tud másik tettesről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.