Hóvihar sújtja Románia északkeleti és keleti részét, egy ember eltűnt. A meteorológusok kedden sárga jelzésű hóviharriadót adtak ki Botosani, Iasi, Vaslui, Vrancea és Galati megyére, ahol a szél erőssége helyenként az óránkénti 75 kilométeres sebességet is eléri. Hét országutat lezártak a hatóságok, mivel helyenként a hó vastagsága eléri a másfél métert. 210 embert a hatóságoknak kellett kimenteniük a hóba beragadt autóbuszokból. A román–moldovai határ közelében, Husi város mellett a hatóságoknak több mint 130 személyt kellett kimenteniük, akik Moldova irányába utaztak négy autóbuszban. Az őket szállító járművek elakadtak a hóban.
Bajba került buszok, eltűnt fiatal
A Vaslui megyei prefektúra közlése szerint a mentési akció nyomán két másik, szintén mentésre szoruló autóbuszra bukkantak, amelyekben összesen 80 személy utazott, közöttük 30 moldovai diák, akik magyarországi kirándulásról tartottak hazafelé. Mind a 210 személyt ideiglenesen Husi polgármesteri hivatalában szállásolták el addig, amíg járhatóvá válnak az országutak.
Iasi megyében egy 25 éves fiatalembernek nyoma veszett a hóviharban, miután másik két társával együtt egy hóban ragadt gépkocsivezető kimentésére sietett. A fiatalember eltűnését hétfőn este jelezték, kedden folytatták a keresését.
Leállt a hajóforgalom a szorosban
A török tengerhajózási hatóságok délben ismét kénytelenek voltak leállítani a Fekete-tenger és a Márvány-tenger közötti Boszporusz szoros hajóforgalmát a térségben tomboló hóvihar miatt, amely drasztikusan csökkentette a látótávolságot. Előzőleg hétfőn is lezárták egy időre a szorost. A Márvány-tenger déli végének átjárója, a Dardanellák egyelőre „nyitva áll” a tartályhajók előtt. A vihar miatt a Turkish Airlines nemzeti légitársaság 76 keddi és szerdai járatát mondta le, tanulva a hétfői több tucat kényszerű járatkimaradásból.
Hóförgetegek Athénban
Délelőtt Görögország egész területén gondot okozott a szigorú időjárás. Athénban esett a hó, és a főváros északi kerületeiben meg is maradt a hótakaró, komoly fennakadásokat okozva a közlekedésben. Több iskolában tanítási szünetet rendeltek el. Az erős szél miatt Athénban hóförgetegek alakultak ki.