A két rakétarendszerrel és más felszerelésekkel megrakott dán teherhajó reggel futott be a dél-törökországi város kikötőjébe – jelentette a Dpa német hírügynökség tudósítója.
Ankara kérésére – amerikai és holland egységekkel együtt – mintegy 350 német katonát telepítenek a NATO-tag Törökországba, hogy megvédjék területét az esetleges szíriai rakétatámadásoktól.
A Patriot rakétavédelmi ütegeket a tervek szerint február elejére állítják harckészültségbe. A német egységet a török-szíriai határtól mintegy 100 kilométerre fekvő, 400 ezer lakosú Kahramanmaras város térségében telepítik.
Az észak-atlanti szövetség december elején döntött a műveletről. A határozat szerint a rakéták kizárólag a szövetségi partner védelmét szolgálhatják.
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) december közepén járult hozzá a küldetéshez. A parlamenti felhatalmazás 2014 január végéig érvényes. A Bundeswehr a rakétarendszereket kezelő összesen mintegy kétszáz fős személyzettel, valamint a biztonságukról és ellátásukról gondoskodó egységekkel és egy 50 fős tartalék egységgel vesz részt a műveletben.
Az Egyesült Államok és Hollandia további két-két Patriot üteget telepít Törökországba. Valamennyi NATO-parancsnokság alatt áll majd.