A szigorúbb fegyverviselés hívei az elmúlt évek szélmalomharcai során kitapasztalták, mennyi ideig tart ki az ország figyelme és felháborodottsága egy borzasztó lövöldözés után: általában harminc napig. Ha ez alatt nem sikerül eredményt elérni, a közvélemény a következő „érdekesség” felé fordul, a szigorításhoz szükséges reflektorfény pedig eltűnik. A newtowni mészárlás esetében tegnap telt le a harminc nap. A figyelem egyelőre kitart, talán a minden korábbinál borzalmasabb bűntett, talán az erősödő politikai viták miatt. A fegyvertörvény-szigorítás támogatói egyelőre bizakodóak, de tudják, harcuk az idő ellen is folyik.
Alelnöki javaslatok, futurisztikus megoldások
Jól ismeri ezt a tanulságot a kormányzat is. Az elnök Joe Bident bízta meg a konkrét tervek kidolgozásával, aki megígérte, legkésőbb a hét közepén főnöke asztalára teszi javaslatait. Az alelnök hetek óta tárgyal a kérdés mindkét oldalán álló felekkel, a megbeszélések témái alapján pedig körvonalazódni látszik az Obama-kormány cselekvési terve. Az úgynevezett félautomata fegyverek (assault weapons) és a nagy kapacitású tölténytárak tilalma, a minden fegyverüzletre kiterjedő ellenőrzések bevezetése, az illegális kereskedelem szigorúbb büntetése szinte biztosan helyet kap majd a javaslatok között.
Obamáék azonban mélyebbre ásnának a fegyvertörvények szigorításánál, bevallott céljuk, hogy ne csak az erőszak eszközeit, de rejtettebb okait is megszüntessék. Ennek érdekében Biden tervei közt vélhetően szerepelni fog a mentális problémákkal rendelkezők szigorúbb ellenőrzése és a videojátékokban és filmekben megjelenő erőszak korlátozása is. Az alelnök az egyenesen tudományos–fantasztikus történetekbe illő megoldásokat sem vetette el: megfontolandónak ítélt például egy olyan új technológiát, melynek segítségével a fegyvert csakis jogos tulajdonosa tudja elsütni. „Nem kell megmagyaráznom, mit jelentett volna, ha Adam Lanza nem tudja igénybe venni anyja fegyverarzenálját a newtowni szörnyűségek során” – nyilatkozta Biden.