Hétfőn a hatéves Noah Poznert és a vele egyidős Jack Pintót helyezik örök nyugalomba a Connecticut állambeli Newtownban, és még a héten az összes többi áldozatot is eltemetik.
A newtowni Sandy Hook általános iskolában múlt hét pénteken 20 gyereket és hat felnőttet lőtt agyon a 20 éves Adam Lanza, aki aztán magával is végzett. A férfi az iskolában több száz lövést adott le áldozataira. A helyszínen hat olyan tárat találtak, amelyek mindegyikébe 30 lőszer fér. Sokkal több embert megölhetett volna. A nyomozók nem találtak sem a tettesnél, sem házukban búcsúlevelet vagy naplót, amely segítene indítéka feltárásában.
Nincsenek biztonságban a gyerekek
Az amerikai elnök vasárnap este Newtownban a tragédia miatt megtartott ökumenikus virrasztáson kijelentette: nincsenek biztonságban az amerikai gyerekek, ezért intézkedni kell. Obama kilátásba helyezte a lőfegyverekre vonatkozó szabályozás reformját, azon belül is az ámokfutó által is használt gépkarabély betiltásának visszaállítását.
Egy 1994-ben Bill Clinton által aláírt törvény betiltotta a gépkarabély használatát, ám a jogszabály 2004-ben lejárt, és azóta egyszer sem újították meg. Barack Obama a 2008-as elnökválasztási kampányában ígéretet tett ugyan a törvény visszaállítására, erre azonban a mai napig nem került sor. Az amerikai elnök most ígéretet tett arra: élve minden hivatali hatalmával a következő hetekben erőfeszítéseket tesz azzal a céllal, hogy csökkenjen az erőszakcselekmények száma az országban.
Tömegek írták alá a petíciót
Több mint 145 ezer ember írta alá az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfő délig azt a petíciót, amelyben lakossági kezdeményezésre a lőfegyverek forgalmazásának szigorítását sürgetik Barack Obama elnöknél. A Fehér Ház honlapján is aláírható beadványban azt követelik, hogy a kormányzat haladéktalanul „kezelje” a fegyverhez jutás témakörét, azaz nyújtson be törvényjavaslatot a Kongresszusnak. Az amerikai jogszabályok szerint az elnöknek már 25 ezer aláírás esetén reagálnia kell a petíciókra.