Pénzügyminiszter lehet a kabinetfőnökből

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház kabinetfőnökét, Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszteréül.

TK
2013. 01. 10. 23:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jack Lew Bill Clinton és Barack Obama elnöksége idején is betöltötte a Fehér Ház költségvetési igazgatói posztját. Dolgozott a New York-i Egyetem üzemeltetési igazgatójaként, a Citigroupnál, a külügyminisztériumban és nyolc éven át volt Thomas „Tip” O\'Neill demokrata képviselőházi elnök tanácsadója. Elemzők rámutattak, hogy Lew a legtöbb elődjével ellentétben inkább a büdzsé, mintsem a pénzpiacok szakértője, de kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik az üzleti életben.

Az elnök leendő miniszterétől egyebek között annak elérését várja el, hogy az Egyesült Államoknak 2009 után először ismét legyen éves költségvetése. A belpolitikai csatározások miatt az amerikai büdzsét az elmúlt években rendre néhány hónapra szóló szakaszokban foltozgatták. A republikánusok körében ugyanakkor Lew népszerűtlen, mert állítólag képtelen a kompromisszumra.


Az új pénzügyminiszter első feladata az lesz, hogy a kongresszusi republikánusokkal megegyezésre jusson a csaknem 16,4 ezer milliárd dolláros adósságplafon megemeléséről. A pénzügyi tárca már most is rendkívüli eljárásokat alkalmaz a kormányzati kiadások fedezésére, ám megállapodás híján ezek lehetőségei február közepe és március eleje között kimerülnek.

Ugyancsak a pénzügyi tárca hatáskörébe tartozik az Irán elleni további gazdasági szankciók kidolgozása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.