A hó mentett meg 125 ezer embert a mérgezéstől

Öt tonnányi, nátrium-cianidot tartalmazó folyékony veszélyes hulladék szivárgott ki egy japán vegyi üzemből kedden.

BL
2013. 02. 27. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üzemet birtokló Kurosaka Planting cég közlése szerint a veszélyes anyag nagy részét feltakarították, a közelben lakók közül pedig senki sem panaszkodott egészségügyi ártalmakra a szivárgást követően. Az anyagból egy liter 25 ember halálos dózisának felel meg. A vállalat szerint a Japán északkeleti részén, Ivate prefektúrában található gyár mérgező folyadékot tartalmazó tankja azért sérült meg és eresztette el a hulladékot, mert egy hókotró beleütközött.

Ugyanakkor a balesetet okozó zord időjárásnak köszönhető az is, hogy nem lett nagyobb baj az esetből, miután a veszélyes hulladék nagy részét felfogta a hó, így az üzem dolgozói a szennyezett hóréteg és az az alatti talaj felszedésével gyorsan el tudták takarítani a mérgező anyagot.

Azt még továbbra is vizsgálják, hogy a szennyezés eljutott-e a közeli víztározókba és a gyártelepen kívül eső vízfolyásokba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.