Beismerték a nemi erőszak elkövetését a katonák

Bűnösnek vallotta magát kedden az a két amerikai katona, akiket egy huszonéves okinavai nő megerőszakolásával és bántalmazásával vádolnak.

MD
2013. 02. 26. 10:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 23 éves Skyler Dozierwalker védőügyvédje az NHK japán tévécsatorna beszámolója szerint azt is elmondta: a férfi azért október 16-án követte el a bűntényt, mert úgy vélte, megúszhatja a letartóztatást, miután kevéssel a bűntény után elhagyta volna az országot. A másik vádlott, a 24 éves Christopher Browning szintén elismerte bűnösségét, de tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal követte volna el a nemi erőszakot. A vád szerint a két amerikai katona előre kitervelte a tettet.

Az eset hatalmas felháborodást okozott a közel 50 ezer, Japánban állomásozó amerikai katona felének otthont adó Okinava szigetén, ahol egyébként is feszült az amerikai erők és a helyi lakosok viszonya a jelentős hadi jelenlét okozta kellemetlenségek miatt.

A fő ütközőpont egy bázis szigeten belüli áthelyezésének terve, amelyet az Egyesült Államok és Japán kormánya egy korábban, szintén amerikaiak által elkövetett nemi erőszak, illetve az amiatt kirobbant közfelháborodást követően dolgozott ki. A sziget lakói elutasítják a tervet, és a kormányzata is azt akarja, hogy a bázist áthelyezés nélkül számolják fel.

Az októberi bűntény óta az amerikai hadsereg éjszakai kijárási és alkoholfogyasztási tilalmat vezetett be Japánban állomásozó tagjaira nézve, azonban azóta további tíz katonát vettek őrizetbe különböző – általában részegen elkövetett – kisebb bűncselekmények gyanújával a Pentagon egyik legfőbb kelet-ázsiai bázisának számító Okinaván.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.