Internetes kampánnyal küzdenek a szennyezett kínai víz ellen

A hivatalos adatok szerint Kína folyóinak és állóvizeinek 40, talajvizeinek 60 százaléka súlyosan szennyezett.

2013. 02. 18. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy, a Hszinhua hírügynökség kínai nyelvű oldala által idézett központi felmérés szerint az ország ivóvízellátásának harmadáért felelős talajvizek 90 százaléka szennyezett, 60 százaléka súlyosan. Egy másik, 118 nagyváros adatait összegző jelentés szerint a városi talajvízállomány 64 százaléka súlyosan terhelt, és mindössze 3 százaléka számít tisztának. A központi becslések szerint évente legalább 80 milliárd tonnát tesz ki a vizekbe eresztett szennyvíz mennyisége, a folyók közel 20 százaléka olyannyira szennyezett, hogy a vizükkel való mindenféle kapcsolat veszélyt jelent az emberekre.

A problémáért elsősorban azok az iparvállalatok tehetők felelőssé, amelyek a környezetet és a lakosságot teljesen figyelmen kívül hagyva a folyóvizekbe, a tavakba, illetve illegális tározókba, mélynyomásos kutak segítségével pedig egyre gyakrabban közvetlenül a talajba eresztik sokszor mérgező hulladékukat, a kezeletlen szennyvizet. A gyakorlat ellen az elmúlt hét során többen számos platformon tiltakoztak. A több mint 400 millió regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon például az egyik híres társadalmi aktivista, Teng Fej kezdett kampányba, mondván, a holdújévi ünnepekre hazatérő kínaiak fotózzák le és töltsék fel a platformra otthoni folyóik állapotát tükröző képeiket.

A felhívásra fényképek százai árasztották el a mikroblogot, az egész országban jellemző, nagyon súlyos probléma bizonyítékaiként. A kampányt ezután karolta fel a Hszincsing Zsipao központi lap, „háborút hirdetve” a vízszennyezés ellen. A lap éles hangú kommentárjában úgy fogalmaz: azért, hogy a helyzet ilyen súlyos fokra jutott, mindenekelőtt a megfelelő jogi szabályozás hiánya okolható. A jelenlegi rendszer a vállalatoknak kedvez, a környezetvédelmi előírások ugyanis elégtelenek, a bűnösöket nem vonják felelősségre, a visszaélést tapasztaló egyszerű emberek pedig megtorlástól tartva nem mernek megszólalni. A helyzeten változtatni kell, az érintett hatóságok fokozott fellépésére van szükség – írta a lap.

Erre a következtetésre jutott a témával foglalkozó központi televízió, a CCTV is a napokban. A televízió riportjában Ma Csünt, a közpolitikáért és környezeti ügyekért felelős intézet elnökét kérdezte, aki szerint nem a központi előírások hiánya, hanem a helyi hatóságok szemhunyása miatt nem javul a helyzet, a jelentős adóbevétel forrását jelentő szennyező cégeket ugyanis nem bünteti meg a helyi vezetés. A helyzet fenntarthatatlan, ha nem változik sürgősen, komoly vízhiány fenyegetheti az országot. Az egy főre jutó vízkapacitás Kínában jelenleg is mindössze 2100 köbméter, ami a nemzetközi átlag kevesebb mint egyharmada. A városok kétharmada valamilyen szintű vízhiánnyal küszködik, 300 millió vidéki lakos számára pedig nem adott a biztonságos ivóvízhez való hozzájutás lehetősége.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.