Japán atomerőművek: erre senki nem számított

Japán tizenhat működőképes atomerőművének egyike sem felel meg a szigetország atomenergetikai hatósága által hozott biztonsági előírásoknak, ezért közeljövőbeli újraindításuk egyre valószínűtlenebb - írta az Aszahi Simbun japán napilap vasárnap.

LR
2013. 02. 24. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap az erőműveket üzemeltető tíz energiaszolgáltatót kérdezte meg a 2011-es, fukusimai erőműbaleset után kidolgozott új biztonsági előírásokkal kapcsolatban. A válaszokból kiderült, kilenc erőmű esetében egyelőre azt sem tudni, hogy azok mikorra lesznek képesek teljesíteni a szabványokat. Az atomenergetikai hatóságnál júliustól kérelmezhetik az üzemeltetők a reaktorok újraindításához szükséges biztonsági vizsgálatok lefolytatását. Ugyanakkor a hatóság közlése szerint vélhetően egyik cég sem lesz képes júliusban benyújtani a kérelmet. Egyelőre a 16 létesítmény egyike sem rendelkezik azzal a – hatóság által előírt – ventillációs rendszerrel, amely egy baleset esetén meggátolná a radioaktív anyagok kijutását a reaktortartályból. Ezek felszerelését még csak Japán 50 működőképes reaktorából kettőn kezdték meg. Szintén csak két létesítmény rendelkezik cunamivédelmi berendezésekkel, habár három magaslaton elhelyezkedő erőmű esetében ezek nem szükségesek. Emellett mindössze hét erőműnek van földrengésbiztos készenléti kezelőterme, öt helyen – többek között a világ legnagyobb energiakibocsátással rendelkező nukleáris létesítményében, a Kasivadzaki-Kariva erőműben – pedig a létesítmények alatti talaj törésvonalait vizsgálja a hatóság.

Korábban két erőmű alatt is aktív törésvonalakat véltek felfedezni a hatóság vizsgálóbizottságai, amelyek közül egyet vélhetően le kell majd szerelni.

Mint ismert, Fukusimában a 2011. március 11-én bekövetkezett földrengés és az azt követő szökőár romboló hatásai – az elmulasztott biztonsági intézkedések miatt – súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indították el. A 9-es erősségű földrengést folyamatos utórengések követték, előfordult köztük 5,8-as és 7,4-es erősségű is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.