Nem lesz fejcsere a központi bank élén

A kínai központi bank élén maradhat Csou Hsziao-csuan, a kínai vezetés folytonosság és reformok melletti elkötelezettségének jeléül.

MD
2013. 02. 26. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint az idén 65 éves Csou posztján tartása emellett a hazai és külföldi befektetők, valamint az ország gazdasági reformja miatt aggódók megnyugtatására is szolgál. Csou tíz éve áll a Kínai Népi Bank (PBoC) élén, kulcsfontosságú szerepet töltött be a kínai gazdasági nyitás, a jüan nemzetközivé tétele folyamatában és az ország monetáris politikájának finomhangolásában.

Csout elszánt reformerként tartják nyilván a kelet-ázsiai országban, aki mindig nyíltan kiállt a változtatások szükségessége, a szabadpiaci gazdaság és a nyitás mellett. Az utódjáról való találgatás már tavaly novemberben, a Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusát követően elindult, a korábbi találgatásokkal ellentétben ott ugyanis nem nevezték meg a szakembert kormányzati tanácsadóként, így arra lehetett következtetni, hogy végleg visszavonul a hatalomból. Ő maga ráadásul már az év elején bejelentette nyugdíjba vonulását, így csak sejthető, mi játszódhatott le a színfalak mögött.

Csout reformer szemlélete és tapasztalata mellett az ország korábbi vezetőivel, így Csiang Cö-minnel való jó kapcsolata is segíthette a kormányzói poszt megtartásában – véli a South China Morning Post. A lap kiemeli: ha valóban Csou marad a jegybank élén, az a korábbi generációk politikaalakító erejének is újabb bizonyítékául szolgál.

Az újság értesülései szerint Csou mellett a Kínai Fejlesztési Bank 68 éves elnöke, Csen Jüan és a Kínai Export-Import Bank 62 éves vezetője, Li Zsuo-ku is a posztján maradhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.