Peking felháborodott az amerikai vádakon

Visszautasította az amerikai lapok elleni kínai hackertámadások vádját a Kínai Kommunista Párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao.

KG
2013. 02. 04. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The New York Times, a Bloomberg, a Wall Street Journal, majd a Washington Post is azzal a feltételezéssel állt elő a múlt héten, hogy minden jel szerint kínai hackertámadások érték a rendszerüket, mert azok időzítése, vélt célja, valamint a támadások módja erre engednek következtetni. Az amerikai médiumok egybehangzóan azt állították, hogy a pekingi vezetők anyagi helyzetét, illetve korrupciós ügyeit nagyító alá vevő írásaik miatt váltak a behatolások célpontjává.

A kínai pártlap most arra hivatkozik, hogy az internetes támadások közismerten határokon átnyúló, rejtett cselekmények, ezért a támadók kilétét lényegében lehetetlen felfedni. Hozzáteszi: a számítógépek azonosítását szolgáló IP-címek sem jelentenek meggyőző bizonyítékot a hackertámadás eredetére. A Zsenmin Zsipao szerzője szerint az Egyesült Államok önös érdekből terjeszti azt, hogy Kínától félni kell s nemzetbiztonságának védelmének szükségességével igazol protekcionista kereskedelmi lépéseket, gazdasági szankciókat.

Amerika szüntelenül hackerként tünteti fel Kínát, a „kínai fenyegetés” példájaként, ezzel próbálva igazolni a Kína korlátozására irányuló stratégiáját – hangoztatja a cikk szerzője, megerősítve azt, amit a pekingi külügyi szóvivő is rendre hangoztatott, vagyis hogy Kína maga is kiterjedt hackertámadások áldozata.

A cikk azt állítja, hogy tavaly decemberben az összesen háromezer külföldről érkező hackertámadásból a legtöbb mögött amerikai IP-cím volt. Hozzáteszi: „Kína ennek ellenére nem hoz egyszerű vagy elhamarkodott következtetéseket a támadások eredetére vonatkozóan.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.