„Nem megoldás végigjárni Európát, és rágalmazni a másikat. Ezen már túl vagyunk, mert semmi jóhoz nem vezetett” – mondta Lajcák abban az interjúban, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség közölt szombaton. A sajtóban Ivan Gasparovic szlovák államfő hivatalos budapesti látogatása kapcsán jelentek meg olyan vélemények, miszerint azért jó most Pozsony és Budapest viszonya, mert a felek a vitás kérdésekkel nem foglalkoznak.
Lajcák, aki személyesen is elkísérte Gasparovicot Magyarországra, úgy látja: a látogatás megerősítette azt a mindkét fél által vallott elvet, hogy a kölcsönös kapcsolatok rendszerét párbeszéddel kell megoldani. Egyetértés van abban – tette hozzá a miniszter –, hogy a vitás kérdésekben olyan eredményre kell jutni, amely mindkét félnek megfelel. Ilyen probléma például a kettős állampolgárság ügye. Lajcák megerősítette, hogy az újabb szakértői tanácskozásra ebben a témában február és március fordulóján kerül sor. Arra a kérdésre, mikor várható ezen a téren kézzelfogható eredmény, a miniszter azt mondta, hogy nem a határidő a fontos, hanem egy olyan megoldás megtalálása, amelyet mindkét fél elfogad.