Több mint 100 magyart tüntettek ki Afganisztánban

NATO-medált kapott szolgálatért az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport utolsó váltása hétfőn.

KG
2013. 02. 18. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NATO-érdemérem egyfajta tiszteletadás a szövetség részéről minden katona számára, aki szolgálatot teljesít a NATO ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) missziójában. Az érdemérmet több mint száz magyar, csaknem negyven montenegrói és néhány amerikai katona mellett az EU afganisztáni rendőri tanácsadó erőiben (Eupol) részt vevő magyar rendőrök is megkapták – írták a közleményben.

A medálokat Gabelein Wolfgang dandártábornok, a Nemzetközi Biztonsági és Közreműködő Erők Északi Régióparancsnokság (ISAF RC-North) törzsfőnökének támogató helyettese, Korom Ferenc dandártábornok, a régióparancsnokság törzsfőnöke, Sipos Antal ezredes és Szloszjár Balázs alezredes adta át a PRT váltásának.

A tábor őrzés-védelmét ellátó montenegrói szakasz tagjainak és a PRT-ben tevékenykedő amerikai katonáknak Korom Ferenc és Sipos Antal a Hende Csaba honvédelmi miniszter által adományozott Békefenntartásért Szolgálati Jelet adta át.

A HM a közleményében felidézte: Afganisztán fejlődésének elősegítésében a Magyar Honvédség 2006 októbere óta vállal szerepet Tartományi Újjáépítési Csoport kontingensével. A kontingensnek otthont adó Camp Pannóniában az elmúlt csaknem hat és fél évben több mint 2500 magyar katona szolgált. Köztük van, aki három missziót is teljesített – tették hozzá.

A magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport ez év tavaszán fejezi be a feladatát, a Magyar Honvédség kivonja a PRT kontingensét Baglán tartományból. Ezzel egy időben Magyarország a tartományi fejlesztési tevékenységét is befejezi Afganisztánban – írta a HM. Mint kiemelték, a PRT kivonása nem jelenti majd az afganisztáni magyar katonai szerepvállalás megszűnését: kiképző, tanácsadói, mentor és őrzés-védelmi tevékenységeiket továbbra is folytatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.