XVI. Benedek: Tudatában vagyok e lépés komolyságának

XVI. Benedek pápa hétfőn bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről. Nyilatkozatában a katolikus egyházfő elmondta, előrehaladott kora miatt már nem tudja megfelelően ellátni feladatát. Erdő Péter a hír hallatán körlevélben fordult a hívekhez.

WA
2013. 02. 11. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

XVI. Benedek pápa ezt latin nyelven jelentette be egy konzisztóriumon. Értesülések szerint a 85 éves pápa arra hivatkozott, hogy elfáradt, nem bírja tovább a hivatal ellátásával járó terheket. Federico Lombardi szentszéki szóvivő jelezte, hogy a pápai lemondás után kezdetét veszi a „sede vacante” („üres trón”) ideje.

Nyilatkozatában XVI. Benedek azt mondta: „Miután többször is megvizsgáltam lelkiismeretem Isten előtt, bizonyossá vált számomra, hogy előrehaladott korom miatt már nem vagyok alkalmas arra, hogy megfelelően ellássam a szolgálatot.”

„A mai, változásokkal teli világban, amikor az embereket számos, az élet és a hit tárgykörét mélyen érintő kérdés foglalkoztatja, az evangélium hirdetéséhez mind szellemi, mind testi erőre szükség van. Az elmúlt néhány hónapban egészségi állapotom olyan mértékben romlott, hogy be kellett ismerjem, már nem tudom megfelelően teljesíteni a rám bízott feladatot” – közölte a pápa.

„E munka alapvetően spirituális jellege miatt azt nem csupán szavakkal és tettekkel kell végezni, hanem szenvedéssel és imádsággal is. Tudatában vagyok e lépés komolyságának” – hangsúlyozta a katolikus egyházfő.

Emlékeztetett, hogy Róma püspökének tisztségét 2005. április 19-én bízták rá a pápaválasztó bíborosok. Jelezte azt is, hogy leköszönése miatt február 28-án este 20 órától a pápai trón üresen marad majd, ezért össze kell hívni a konklávét az új egyházfő megválasztására.

Összehívják a konklávét

Erdő Péter bíboros, prímás körlevélben fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz, miután XVI. Benedek pápa hétfőn bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről. „Értesülve Szentatyánk, XVI. Benedek pápa lemondásáról, amely február 28-án lép hatályba, hálát adunk az Isteni Gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az Egyházat és az emberiséget részesítette. Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása” – írta az esztergom-budapesti érsek. A rendelkezés szerint a körlevelet az egyházmegyében február 28-ig minden vasárnapi szentmisén felolvassák. Az ajánlás kitér arra: „a nyilvános szentmisék után a miséző pap a hívekkel közösen mondjon el egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet Szentatyánkért és Egyházunkért”.

A lemondását bejelentő XVI. Benedek pápa kérte, hogy konklávét hívjanak össze a következő katolikus egyházfő megválasztására. Értesülések szerint a konklávé március közepén ül össze. Vatikáni források azt közölték, hogy az egyházfői tisztségnek több várományosa van, de igazán esélyes jelölt nincs.

XVI. Benedek lemondásának bejelentését követően azonnal sajtótájékoztatót hívott össze a Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő. „Mindannyiunkat meglepett. A konzisztóriumon részt vevő bíborosok nem ismerték a pápa szándékát” – hangoztatta a szentszéki sajtótermet elözönlő újságírók előtt Lombardi. A szóvivő Angelo Sodano bíborosnak, volt szentszéki államtitkárnak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavait idézte, aki „derült égből villámcsapásnak” nevezte XVI. Benedek bejelentését.

Lombardi hangoztatta, hogy értesülései szerint nem hirtelen hozott döntésről van szó. Kizárta, hogy a pápa betegség vagy depresszió miatt távozna tisztségéből. Döntésében nem befolyásolta az sem, hogy különböző botrányok rázták meg az egyházat. A pápa úgy érezte, „nincsen egyensúly ereje és feladata között” – fogalmazott Lombardi.

A Vatikánban fog élni

Lombardi elmondta, nem tudja, a pápa miért a február 28-i időpontot választotta. A szóvivő bejelentette, hogy XVI. Benedek távozása után a Róma közeli Castelgandolfo rezidenciájára költözik át. Később a Vatikánban fog élni, a pápai állam falai közötti klauzúrában élő nővérek kolostorában.

A szóvivő szerint a Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15-20 nappal hívhatnák össze. „Márciusra, talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat” – jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában.

A pápaválasztás szabályait 2007 júniusában változtatták meg: korábban elegendő volt az egyszerű többség, de innentől kezdve a konklávé részvevői legalább kétharmadának támogatása szükséges az új egyházfő megválasztásához. Elmondta, hogy a következő napokban folyamatosan informálják a sajtót az eseményekről, amelyekre még a Vatikánnak is „fel kell készülnie”. Lombardi arra emlékeztetett, hogy A világ világossága című 2010-es interjúkötetben Peter Seewald német újságírónak XVI. Benedek arról beszélt, hogy ha a pápa testi-lelki ereje már nem megfelelő feladatai elvégzéséhez „joga és kötelessége is lemondani”.

Tisztelet és hála – reakciók XVI. Benedek leköszönésére

„A német kormány tiszteletét és háláját fejezte ki a német születésű XVI. Benedek pápának a lemondás bejelentése kapcsán” – jelentette ki hétfői nyilatkozatában Steffen Seibert kormányszóvivő. A szóvivő szerint bármi is legyen a lemondás oka, döntését csak elismerni lehet és tiszteletben tartani. XVI. Benedeket csakis hála illeti azért a tevékenységért, amelyet nyolc éven keresztül a katolikus egyház élén végzett.

A pápa döntését „tökéletesen tiszteletben kell tartani” – jelentette ki Francois Hollande francia államfő is. „A Francia Köztársaság üdvözli a döntését meghozó pápát, de nincs további hozzáfűznivalója ahhoz, ami az egyházra tartozik. Ez egy emberi döntés, egy szándék, amelyet tiszteletben kell tartani” – mondta az elnök.

Jona Mecger izraeli főrabbi elismerően szólt a pápa arra irányuló törekvéséről, hogy közelebb akarta hozni egymáshoz a különböző vallásokat, és kijelentette, hogy a Vatikán és Izrael közötti viszony soha nem volt olyan jó, mint XVI. Benedek idején. „Reméljük, hogy folytatódik ez az irány!” – idézte Mecgert szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.