Két pénzhamisítót állítottak elő a rendőrök csütörtökön a dél-belgiumi Binche térségében, majd vádat emeltek ellenük, és előzetes letartóztatásba helyezték őket – mondta el Stéphane Vanhaeren, a nyomozással megbízott rendőrfelügyelő. A házkutatás során a rendőrök csúcstechnológiájú nyomtatókat, nagy mennyiségű 20 és 50 eurós bankjegyet, valamint kisebb mennyiségű 100, 200 és 500 eurós bankót találtak.
Egy nappal a házkutatás után a rendőrség még nem fejezte be a bankjegyek összeszámlálását. Eddig 12 ezer, egyenként három bankjegyet tartalmazó ívet találtak, ezeknek az összértéke meghaladja az 500 ezer eurót – mondta Vanhaeren. A műhelyben talált papír mennyisége 7 millió euró összértékű bankjegy kinyomtatásához lett volna elegendő – tette hozzá.
A rendőrfelügyelő szerint a hamisítók fokozatosan javították a nyomtatás minőségét. A legjobban sikerült hamis bankókat még az üzletekben használt bankjegyvizsgáló géppel sem lehetett felismerni. A nyomozás az után indult meg, hogy számos bejelentés érkezett februárban, az igen népszerű binche-i karnevál idején, ahol a hamisítók nagy mennyiségű bankjegyet „terítettek” – írta a belga hírügynökség.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az utóbbi években csökkent a forgalomban lévő hamis bankjegyek száma. 2012-ben 531 ezer hamis bankjegyet foglaltak le, 2011-ben 606 ezret, 2010-ben 751 ezret, 2009-ben pedig 860 ezret. Az elkobzott bankók többsége 20 és 50 eurós címletű volt.
A forgalomban lévő bankjegyek számához – 2012 második félévében 14,9 milliárd – képest a hamis bankók száma elenyésző – vélte januárban az EKB.