A tájékoztatás szerint a romok között túlélők után kutatnak. A 12 emeletes épület a városközpontban állt. Szemtanúk szerint a helyszínre siető emberek puszta kézzel láttak neki a mentéshez. Suleiman Kova, a város rendőrfőnöke azt mondta, hogy 15 holttestet emeltek ki a romok közül. Eddig csak két túlélőre bukkantak, de a mentés folytatódik – tette hozzá.
Szemtanúk szerint a szerencsétlenség idején a házban építőmunkások tartózkodtak, a szomszédos területen pedig gyerekek játszottak. Egy helybeli árus arról számolt be, hogy több ember rekedt a romok alatt. Egy gyerek mobiltelefonján hívta fel apját a leomlott épületből, és azt közölte vele, hogy alig kap levegőt.