Ferenc pápa az én pápám lesz, egyből tudtam, ahogy ránéztem

Ferenc pápa, és ezt már most biztosan tudom, az én pápám lesz. Azonnal megtaláltam benne azt a tulajdonságát, amiben hasonlítani szeretnék hozzá. Újságíróként különösen is.

Még nem is tudtuk, kinek kell örülni, kamerámba mindenki földöntúli boldogsággal beszélt arról az öröméről, amit az új pápa megválasztása fölött érzett – köztük olaszok, Fülöp-szigetekiek, afrikaiak, franciák. A füst pillanatában, vagyis amikor kezdtem felfogni az egészet, „természetesen” elsírtam magam, és mindazokra gondoltam, akiknek köszönhettem, hogy ezt az egyedülálló pillanatot átélhetem.

Az Új Ember bíboroskalauza is nálam volt, amivel igen népszerűvé váltam a körülöttem állók szemében, na persze tökéletesen mindegy volt mindenkinek, hogy minden egyes szava magyar a püspöki leírásoknak a neveken kívül.

A jelzett 40 percnek a másfélszerese is eltelt, mire megláthattuk a Jorge keresztnevű embert, I. Ferenc pápát odafent (nem Scolát, nem Schönbornt, nem Ouellet-t, Dolant vagy Erdőt, Turksont, szóval nem Pétert és nem is feketét). Végtelen nyugalom ömlött le a vatikáni loggiáról, és csendes tengerként üdvözölte a pápát a Szent Péter téri százezres tömeg. Közös imára hívott minden gyülekezőt, és igen-igen furcsa bábeli élmény volt, amikor mindenki a saját nyelvén mondta a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Dicsőséget. Egymás kezét fogtuk. A sötétben megtaláltuk a „sajtófotóját” is Francescónak, a rövid leírást pedig ösztönösen felolvastam a kamerának, miközben a pápa a loggiáról integetett. Azonnal feltűnt az is, hogy pápai kellékeit csak a kötelező pillanatokban öltötte magára, amikor csak beszélt, nem viselt semmi extrát... Szombaton találkozhatom vele közelebbről is személyesen a Vatikánban, ahol a sajtó munkatársait áldja meg (19-én, kedden iktatják be ünnepélyes keretek közt).

A Szent Péter térről elindulván nem volt vége az élményeknek. „Engedjétek hozzám a gyermekeket” – üzeni Jézus a Biblián keresztül. Nővéremnek és húgomnak is van egy-egy kisfia, egyikük önkéntelenül kibökte: „milyen szerény!”. Másikuk még csak most tanul járni, picike, annyit azért tudott reagálni, hogy elmosolyogta magát.

Francescóra, erre a lelkipásztor típusú emberre igen nehéz évek várnak, de annak a szerénységnek, szelídségnek, egyenes egyértelműségnek (első szavai: „Fivéreim, nővéreim, jó estét!”) muszáj gyümölcsöt hoznia, amivel bír. Jezsuitaként lett pap, majd püspök és érsek is, és hát bíborosként is egy apró lakásban élte mindennapjait, távol tartva magától mindent, ami gátolhatja az igazi célban. Hogy megérti-e majd a XXI. század üzenetét, illetve a XXI. század megérti-e az övét, az a jövő zenéje, neki azonban különleges segítőtársai lesznek ebben – a világegyház több mint egymilliárd tagja.