Nyitott autóval járta be a Szent Péter teret Ferenc pápa, aki március 13-i megválasztása óta először tartott általános kihallgatást. Többször is megállította a járművet és személyesen üdvözölte a hívőket: gyermekeket vett kézbe és integetett az őt tapsoló tömegnek. A napsütötte téren argentin zászlók lobogtak.
A pápa mindenekelőtt buongiornót (azaz jó napot) kívánt a szavait hallgató hívőknek és ismételten elődjére, XVI. Benedekre emlékeztetett. Beszédében kijelentette: „Jézusnak nincsen saját háza, mivel mi, emberek vagyunk az otthona”. Hozzátette: „ki kell lépnünk önmagunkból és el kell mennünk a határokig, a lét peremére is”.
„Mi, emberek olyanok vagyunk egy kicsit, mint Szent Péter, aki saját életének biztos pontjait féltette” – fogalmazott.
A pápa arra kérte a hívőket, hogy hitüket „ne fáradtan és megszokásból” éljék meg. „Ne elégedjünk meg egy misével, melyen nem is figyelünk oda” – mondta. Hangsúlyozta, hogy a plébániák egymás után ürülnek ki, ezért az egyháznak és a hívő közösségeknek kell „az emberekhez menni és megszólítani őket, nyissuk meg Isten kapuját azok előtt, akik a peremen élnek”.
A pápa olaszul mondta el beszédét és spanyolul is szólt. A Szent Péter téren több tízezren vettek részt az audiencián, közöttük francia, angol és német nyelvű egyetemisták. Nekik külön anyanyelvű papok foglalták össze a pápa beszédét, ahogyan lengyelül és arabul is.
Az arab nyelvű keresztényekhez szólva a pápa arra kérte őket, „ne féljetek követni Jézust”.
A l’Avvenire olasz katolikus napilap szerdán közölte azt az 5 perces felszólalást, melyet Jorge Mario Bergoglio bíboros a konklávét megelőző bíborosi tanácskozáson mondott. Az újság forrása Jaime Ortega kubai bíboros volt, aki a pápától kapott felhatalmazást az egyébként titkos szöveg közlésére. Felszólalásában a néhány nappal később pápává megválasztott Bergoglio arról beszélt, amit az audiencián is megismételt: „az egyháznak el kell mennie a peremen élőkhöz nemcsak földrajzi, hanem egzisztenciális szempontból is”.
A pénz- és hatalomvágyat ostorozta Ferenc pápa a virágvasárnapi szentmisén Rómában. Az egyházfő elődjével, XVI. Benedek nyugalmazott pápával találkozott március 23-án a Castel Gandolfó-i pápai rezidencián.
Ferenc pápa első tanításai figyelemre méltóan egyszerűek, ugyanakkor alapvetőek, lényegre törőek – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek március 22-én a budapesti Szent István-bazilikában az új pápáért tartott hálaadó szentmisén.