– Meddig maradtok?
– A bíborosokon múlik. Te mit gondolsz, mikor „végeznek”?
– Halvány dunsztom sincs.
Így kezdődött a Fiumicino reptéren egy fuvaros és egy újságírói kollektíva diskurzusa. Igen, az olaszok, eltérően tőlünk, nem tudálékoskodnak, hogy sanszos, a harmadik vagy negyedik napon választják meg a római pápát, színes bőrű lesz, Péter nevű (tehát Turkson Ghánából), fa volt a jele az oviban és pótvizsgázott fizikából nyolcadikban, mert már akkor is a hatalmi harcok érdekelték jobban a tanulás helyett. Mert már Malakiás próféta is megmondta. Nem, az olasz megmondja, hogy fogalma sincsen, majd bizalmaskodva közel hajol, és azt mondja, „megadom a számom, bármikor végeztek is, gyertek velem visszafelé, és összerakunk valami kedvezményt”. Hajlíthatatlan alkusz volt akkor is, amikor egy esetleges Castel Gandolfó-i fuvarról kérdeztük, de hát neki ez a munkája – gondoltuk.
Aztán kicsit ledöbbentem, amikor kiszálltunk a Vatikán oldalában egy kis mellékutcai társasház mellett: „Ez a kék szalag a homlokzaton azt jelenti, hogy tegnap fiú született itt.” Elérzékenyíti az embert az ilyen pillanat. (Lakó)közösségi élmény, ha valakinél trónörökös érkezik. Nálunk jobb esetben csendes hangszigetelő-beruházás következik azonnali hatállyal, rosszabb esetben elkönyveljük, lakásunk évekre eladhatatlanná vált a hangoskodó szomszéd miatt. Ami egyébként tényleg tipikusan olasz volt, azt a kocsiba szállás pillanatában megkaptam: „Ott van a biztonsági öv ” – nyúlok érte – „ de azt nem kell használnod, csak ha akarod.” A velem együtt utazó stáb tagjainak egyike egyébként a „bévinen” fogadott a pápával kapcsolatban, méghozzá mindjárt kettőt is megtett: a „fekete pápát” és Erdő Pétert.
Az utcák hétfőn egyébként eléggé kihaltak voltak, csupán a Szent Péter téren és környékén volt kicsit élénkebb a mozgás, de zsúfoltságról egyáltalán nem tudok beszámolni. A teret a legjobb szögben mutató helyen persze kupacban állnak a tévéstábok, és a reflektorokat is próbálgatják már (ebben kicsit hasonlít a válogatottmeccs előtti Puskás-stadionhoz), mégis először kedd este telik meg majd a világ talán leghíresebb közterülete, a maximum 18 óra tájára várt fekete füstre izgalmas lehet a reakció.
Eldöntöttem egyébként valamit: a konklávé végéig sárga nyakkendőt hordok majd fehér inggel, tesztelve a vatikáni „ingerküszöböt”. Egy aggastyán máris élénken ráharapott a szállásomhoz közeli Hősök terénél (tényleg így hívják, persze a miénk jobb), olaszul, majd németül utasítva engem egy olyan irányba, amelybe egyáltalán nem akartam menni. A papok és szerzetesek, szerzetesnők jelenléte igen intenzív a Szent Péter tér környékén, ők a dress code-ról egyből tudják, miben sántikálok Rómában.
A sajtó kiszolgálása egyébként felemás, hosszasan kukoricáznak azokkal, akiknek valami probléma van az akkreditációjukkal, megnyitva az esélyt arra, hogy a rendben lévők orrára a 17 órai záráskor rácsapják a kaput. Zárni eléggé németesen tudnak, az elmúlt nyolc év elegendő volt a német precizitás legalább alkalomszerű gyakorlására.
Időközben befutott hozzám egy hír, amit próbálok több lábra állítani, mert addig hír szintjén csak pletyka: történt ugyanis, hogy Angelo Scola néhány hónapja egy delegációt látott vendégül, köztük egy neves magyar egyháztörténészt, akit most nyilván nem fogok felfedni. Honfitársam az útról a napokban azt közölte, hogy Angelo Scola – Milánó igen befolyásosnak tartott érseke – hónapokkal korábban „kiszállt” már a vatikáni hintából, és egy bizonyos francia bíborosnak (hopp, az egyik francia a lyoni bringás bíboros Philippe Barbarin ) gyűjti a támogatókat a következő pápaválasztásra. Scola bizonyára nem tudott akkor XVI. Benedek leendő lemondásáról, de – ha volt ilyen – korteshadjáratának eredményessége most vizsgázik.
