Magyarországnak nehéz kiénekelnie a kórusból

Erős középhatalomnak számít a magyar tudománydiplomácia Rómában – ott, ahová a szellemi élet jegyzett szereplői a világ minden pontjáról, divattól függetlenül visszajárnak. A Római Magyar Akadémiára látogattunk.

A Római Magyar Akadémia története két szálon fut. Az egyik szál az épületé: a Falconieri család a XVII. században megvásárolt egy régi, Tevere-parti kúriát. 1649-re szájuk íze szerint átfűszerezték a barokk kor emblematikus építőművésze, Francesco Borromini tervei alapján. Akkor el is nyerte ma látható arculatát lélegzetelállító épület, ami aztán 1927-ig több család birtoklistáján is szerepelt. Említett évben megvásárolta a magyar állam, itt kapcsolódik be a másik szál, maga az intézmény.

– A magyar állam legértékesebb külföldi ingatlanjában 1927-ben alakult meg az első magyar tudományos intézmény Rómában, más, nagyobb nemzetek hasonló házaival teljesen egy időben, a Vatikáni Titkos Levéltár megnyitása után – húzza alá rögvest a két világháború közti tudománydiplomáciai helyünket Fejérdy András egyháztörténész, aki tudományos titkárként dolgozik itt. Mint mondja, a világvárosban történettudománnyal, régészettel és művészettörténettel foglalkozó intézetet Fraknói Vilmos püspök-akadémikus magánalapítványként hozta létre, s vele együtt egy művészetit is, amit viszont akkor nem tudott fenntartani. – Lényegében a Collegium Hungaricumba integrált intézet egészült ki három másik szekcióval: egy művészetivel, egy pedagógiaival és egy papival. A pedagógiaiban ma olasztanárok továbbképzése folyik, a papi szekcióból nőtt ki a pápai jogot elnyerő Pápai Magyar Intézet, ami a mai napig működik. Egy egészen kis csapat dolgozik itt ma, amely ellátja a feladatokat; kulturális, tudományos diplomácia az, amit mi nagyon leegyszerűsítve végzünk Rómában.

Az ösztöndíjrendszerben szárba szökkenő élet virágzását elfojtották a második világháború eseményei, de aztán nem kisebb nevek voltak az intézet „partnerei”, mint Weöres Sándor, Pilinszky János vagy Ottlik Géza, hogy aztán a kommunisták bedöntsék a falakat – szerencsére csak a szó átvitt értelmében. Kádárék 1958-ban ráadásul úgy gondolták, fenn kell tartani a látszatát annak, hogy a művészi alkotó létnek nincsenek határai Magyarországon. A rendszerváltozás óta a tanulságokat levonva működik szimbiózisban az intézmény három tevékenységi köre, az ösztöndíjasok fogadása, a kultúra-közvetítés és a tudományos élet vitele. 1995-ben újraalakult a Fraknói Vilmos Történeti Intézet, amely szakmailag önállóan szervezi a Római Magyar Akadémia tudományos tevékenységét. Ez tagja a Rómában székelő történeti, régészeti és művészettörténeti akadémiák nemzetközi szövetségének, miáltal igen befolyásos szakmai körben öregbíti hazánk hírét, nevét. Rendszeresen szervez konferenciákat, előadó- és vitaesteket, könyvbemutatókat, történeti tárgyú kiállításokat.

A Római Magyar Akadémia része a világot átszövő Balassi Intézetek hálójának, ilyenből 19 van a Földön, szétszórva Újdelhitől New Yorkig. A Balassi Intézetek közül négy úgynevezett Collegium Hungaricum van, Bécsben, Rómában, Berlinben és Párizsban, ezek alapvetően kulturális intézetek, Magyarország kultúráját hivatottak bemutatni, népszerűsíteni – mint azt az MNO-nak Molnár Antal intézményigazgató mondja.

A Római Magyar Akadémia fontos feladata az itáliai magyar emlékek kutatása, védelme és gondozása. E téren az utóbbi évtizedben több mint húsz programot valósítottak meg sikerrel. A legutóbbiak: 2005-ben Palermóban Tüköry Lajosnak, a garibaldista harcok mártírjának állítottak táblát, 2006 októberében Salernóban Márai Sándor szobrát avatták fel, novemberben pedig Gerevich Tibor művészettörténész professzor emléktábláját adták át Rómában annak az épületnek a falán, amelyben akadémiánk első igazgatójaként megszervezte a később „Római Iskolának” elnevezett képzőművészeti ösztöndíjascsoport fogadását. 2007-ben avatták a milánói Cimitero Monumentaléban Frigyesi Gusztáv alezredes emléktábláját, 2009-ben pedig Kandó Kálmánnak állítottak táblát Liguriában, és Szabó Lőrinc emlékének Avelengóban. Az intézet feladata a híres római Szent István Kerektemplom magyar kápolnájának restaurálásához és a firenzei Reviczky-kápolna restaurálásához adott hazai állami segítség ügyének intézése is.

– Bécs és Róma a legerősebb, mindkét helyen olyan levéltári anyag van, amely a történészek számára igen értékes. Róma azért mégiscsak kiemelkedik, mert ez a világegyház központja, ráadásul az egész világ ide hordja össze a tudását. Béccsel egészen kézenfekvő a kapcsolódás, ugye a Habsburg Birodalom fennállása során a magyar tudományos munka termékei azért itt maradtak jelentős részben.

Róma szerinte kiemelkedően a legszerencsésebb és legnehezebb terep egyben. – Itt található a legtöbb hasonló típusú intézet, körülbelül huszonöt a városban. Néhány nagyobb nemzetnek – németek, spanyolok, franciák – több is van, de megtalálhatóak itt a szlovákok és az oroszok is. Van tehát egy nagyon erős verseny a városban, de ha mi, magyarok a kultúránkat, a tudományos életünket Rómában mutatjuk be, akkor a legnemzetközibb közeg. Ez az a hely, ahol mindenkivel lehet közös tudományos életet is folytatni, és a kortárs művészeti irányoktól teljesen függetlenül ide mindig jönnek művészek. Összegezve viszont így fogalmaz: nehéz „kiénekelni a kórusból”. Amire kitörési pontként tekint, hogy 1927 óta a stratégiai beágyazódottság nagyon megszilárdult, a barokk palota belvárosi közege a szomszédos 13 vendéglakásos palazzinával pedig egyedülálló tulajdonságokkal ruházza fel a helyet. – Rómában olyan szintű potenciállal rendelkezünk, amelyet a nagy nemzetek is megirigyelhetnek; az egyetlen olyan városban, ahol Magyarország majdnem nagyhatalom, a legerősebb középhatalmak közé tartozik, miközben nagy nemzetek intézményei vannak defenzívában.