Nagy nyugdíjemelés jön

Németországban folytatódik a volt NDK-ban és az ország nyugati felén élők nyugdíja közötti különbség kiegyenlítődése.

BL
2013. 03. 20. 22:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német munkaügyi minisztérium szerdán megjelent adatai szerint a volt NDK-ban folytatott munkaviszony alapján járó nyugdíjak az idén 3,29 százalékkal emelkednek 2012-höz képest, ez csaknem 40 euró pluszt jelent az 1200 euró körüli standard- vagy saroknyugdíjat tekintve (a saroknyugdíj az az összeg, amelyre az átlagos keresetű, 45 évi munkaviszony után nyugdíjba vonuló munkavállaló számíthat). A nyugati tartományokban élő nyugdíjasok járandósága 0,25 százalékkal nő, ami 1200 eurós nyugdíjnál nagyjából tizenháromszor kisebb mértékű, 3 eurós emelést jelent.

Az utóbbi években a keleti tartományokban rendre nagyobb mértékben emelkedtek a nyugdíjak, mint nyugaton, az ideihez hasonló nagyságú eltérés azonban nem volt. Az eltérés legfőbb oka, hogy a volt NDK területén jóval nagyobb ütemben emelkednek a bérek. Tavaly a keleti tartományokban átlagosan 4,32 százalékkal, nyugaton 1,25 százalékkal nőttek a bérek. Az eltérés másik fő oka, hogy a nyugati tartományokban a nyugdíjak emelkedését visszafogja az úgynevezett nyugdíjgarancia intézménye. Ez arra szolgál, hogy a bérek csökkenését okozó gazdasági válság idején ne csökkenjenek a nyugdíjak. Az intézmény révén 2010-ben elkerülhető volt a nyugdíjcsökkentés, az idén viszont cserébe szerényebb mértékű emelkedés következik.

Németország nyugati részén nagyjából 16 millió nyugdíjas él, a volt NDK területén pedig mintegy 4 millió. A két országrész közötti különbségek nem csak a nyugdíjakat tekintve csökkennek. A berlini DIW gazdaságkutató intézet egy korábbi kimutatása szerint az egy főre jutó évenkénti elkölthető jövedelem a keleti tartományokban 1100 euróval – 7 százalékkal – emelkedett 2005 és 2010 között, míg a nyugati tartományokban 600 eurós, 3 százalékos növekedést regisztráltak. Ugyanakkor az egykori NDK területén a jövedelmek középértéke még mindig csak a nyugatinak a 80 százalékát éri el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.