Napolitano nem mond le, de megegyezésre szólít

Giorgio Napolitano olasz államfő szombaton cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint esetleg idő előtt lemondana.

NT
2013. 03. 30. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök a Quirinale-palotában tartott sajtóértekezletén leszögezte, hogy mandátuma utolsó napjáig, azaz május 15-ig hivatalban kíván maradni, és korlátozott mozgástere ellenére is megpróbál legalább kedvezőbb feltételeket teremteni a jelenlegi belpolitikai patthelyzet feloldásához.

Napolitano a korábbi két napon konzultációkat folytatott a februári választások nyomán parlamentbe jutott olasz pártok vezetőivel. Az első kormányalakítási kísérlet kudarcot vallott, mivel a március 22-én ezzel megbízott Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára csütörtökig nem tudott dűlőre jutni a többi politikai szereplővel. A Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) és a Beppe Grillo irányítása alatt álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) egyaránt elutasította egy Bersani elnökölte kormány támogatását.

Egyelőre nem látszik megoldás a láthatáron, mivel Berlusconi a PdL-PD nagykoalícióját tartja az egyetlen járható útnak, és nemet mond az újabb szakértői kormányra. A PD továbbra is elzárkózik a nagykoalíciótól. Az 5 Csillag Mozgalom magának követeli a kormányalakítás jogát, és sem politikai, sem szakértői kormánynak nem hajlandó bizalmat szavazni a parlamentben.

Napolitano a jelek szerint nem adja fel, ezért szombaton arra biztatta a pártokat, hogy néhány konkrét reformtéma mentén próbáljanak megállapodni egy új kormány összetételében. Az államfő a jelenlegi belpolitikai helyzet egyik „biztos pontjának” nevezte, hogy még mindig hivatalban van az előző – bár már lemondott, de a parlament bizalmát még el nem vesztett – szakértői kormány. A Mario Monti vezette kabinet még ügyvezetői szerepben fontos és sürgős gazdasági intézkedések meghozatalára készül az európai intézményekkel összhangban – állapította meg.

Az olasz elnök jelezte: különféle hovatartozású és nézeteket valló személyiségekből két szűkebb munkacsoportot kíván megbízni néhány konkrét – minden politikai párt által elfogadható – reformjavaslat kidolgozásával, amely egyaránt érintené az intézményrendszert, a társadalmi-gazdasági szférát és az európai kérdéseket. Napolitano arra számít, hogy ezek a javaslatok amolyan programadó alapanyagként szolgálhatnak majd egy jövendő kormány megalakításához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.