Négy foglyot kivégeztek

Jól kiképzett fegyveresek csoportja hatolt be egy börtönbe szombaton az indonéziai Yogyakarta körzetében, és kivégzett négy foglyot.

WA
2013. 03. 23. 10:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támadók nem sokkal éjfél után berobbantották a Sleman városában lévő Cebongan börtön kapuját, majd 17 álarcos fegyveres a levegőbe leadott lövések után benyomult a börtönbe – mondta el Sabar Rahardjo dandártábornok, a rendőrség parancsnoka.

A támadók rákényszerítették a foglárokat, hogy kinyissák az érintett cellákat, ezt követően a négy keresett foglyot kirángatták a cellákból, automata fegyvereikkel agyonlőtték őket, majd dolguk végeztével távoztak a börtönből. A rendőrparancsnok szerint „minden nagyon professzionálisnak tűnt”. „Az egész akció öt percig tartott” – mondta.

Djoko Suyanto, az indonéz kormány politikai, jogi és biztonsági ügyeket koordináló minisztere a tettesek haladéktalan kézre kerítését és bíróság elé állítását követelte. Rahardjo dandártábornok szerint a gyilkosság nyilvánvaló válasz volt arra, hogy kedden egy yogyakartai kávézóban megölték a hadsereg hírhedt Kopassus kommandójának egyik tagját. Az ottani támadás négy elfogott elkövetőjével végeztek most a Cebongan börtönbe behatoló fegyveresek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.