Obama nem blöfföl, kész támadni

Az Egyesült Államoknak érdekében áll Izrael védelme, és a zsidó állam legitimitásának kérdéséről nem hajlandó tárgyalni.

BL
2013. 03. 04. 22:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alelnök az Amerikai–Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) elnevezésű szervezet tanácskozásán hangoztatta, hogy Washington még mindig a diplomáciai megoldás híve, de ez a kapu már záródik. Ugyanakkor óva intett az elhamarkodott fellépéstől, és rámutatott, hogy a katonai beavatkozás előtt minden más lehetőséget ki kell meríteni, és az akcióhoz előzetesen el kell nyerni a nemzetközi közösség támogatását. Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak érdekében áll Izrael védelme, és a zsidó állam legitimitásának kérdéséről nem hajlandó tárgyalni.

„A szavak önmagukban nem állítják meg Iránt. A szankciók nem állítják meg Iránt. A szankciókat világos és hiteles katonai fenyegetéssel kell párosítani” – jelentette ki Benjamin Netanjahu az AIPAC-tanácskozáshoz intézett videoüzenetében. Az izraeli kormányfő szerint Teherán csak arra használja a nemzetközi tárgyalásokat, hogy időt nyerjen nukleáris programjának folytatásához.

Netanjahu ígéretet tett rá, hogy az elkövetkező napokban a koalíciós egyeztetések nehézsége ellenére is megalakítja „erős és stabil” új kormányát, amely „meleg fogadtatásban” részesíti majd Izraelben Barack Obamát. Az amerikai elnök a tervek szerint március 20. és 22. között látogat majd el Jeruzsálembe és Rámalláhba. Elnöki minőségében először keresi fel Izraelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.