Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel

A Mohamed Murszi államfő ellen tüntetők két észak-egyiptomi városban is összecsaptak pénteken az elnököt támogató iszlamistákkal, illetve a kivezényelt rendőrökkel.

WA
2013. 03. 29. 22:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Földközi-tengeri Alexandriában – egyelőre nem azonosított, de feltehetően iszlamista – támadók kövekkel dobálták meg az államfő és a mögötte álló Muzulmán Testvériség ellen tüntetőket, akik szintén kőzáport zúdítottak az ellenségeskedőkre. A városban néhány héttel ezelőtt már voltak összetűzések, amikor tüntetők megtámadták az iszlamista Muzulmán Testvériség irodáját. A tüntetők ezúttal is azért tiltakoznak, mert szerintük az államfő a jogrend megsértésével, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének felrúgásával igyekszik konszolidálni hatalmát.

Összetűzések voltak a tüntetők és a kivezényelt rendőrök között Zagazig városában is. A Nílus folyó deltavidékén fekvő város abban a tartományban található, ahonnan Murszi elnök származik.

Kairóban közben péntek este tüntetők százai gyűltek össze az elnök által kinevezett főügyész, Talaat Abdalla tábornok irodája előtt, és távozását követelték. A főügyész a hét elején letartóztatási parancsot adott ki öt ellenzéki aktivista ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a múlt hét végi kormányellenes tüntetések fő szervezői voltak. A múlt pénteki összecsapásokban több mint kétszázan sebesültek meg.

Mohamed Murszi államfő meg nem nevezett összeesküvőket vádolt a tiltakozó megmozdulások szervezésével, és „a nemzet védelmében” különböző lépésekkel fenyegetőzött, de nem részletezte őket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.