Szent Péter esernyője és az ukrán szépség

Túl az első füstön. A Szent Péter tér népével játszó, színváltó gomolyag hű lenyomata volt a valóságnak: nem tudhatjuk, mi jöhet a következő másodpercben.

Azt azért nem gondoltam, hogy már a fekete füst is ilyen élmény lesz – mert nem akármilyen volt. 19.41-kor pillantottam meg a baloldali kivetítőn, amerre épp néztem, hogy óriási fehér pamacs zuhan ki a sixtusi kémény tetején. Kevesek iszonyú üvöltésben törtek ki, a legtöbben elhallgattak, olyan volt, mint amikor 60 ezer ember előtt gólt kap a magyar labdarúgó-válogatott. Két másodperc volt csak, de pokolian hosszúnak tűnt, amikor „végre” érvényesült a színező szurok, ekkor egységesen mindenki nevetve nézett már a mellette állóra, én talán épp a Szent Péter tér szépére, egy ukrán leányra, aki holnapra reméli a pápa megválasztását. De semmi nem sietős, én is inkább elmesélem első konklávés délutánom rövid történetét – a délelőttről szóló képes helyzetjelentés ITT olvasható.

Ebéd gyanánt kaptam egy gyomrost brazil kollégámtól, aki bár megpróbálta velem megosztani a wifi-jelszót, mégis inkább úgy döntött, leszúr, hogy „miért van német billentyűzeted”. A lényeg, hogy mire hozzájutottam volna a kódsorhoz, a kábelen beindult a szélvészgyors net, s végre fel tudtam tölteni a második videóadagomat is (a szállásadóm hálózata erre sajnos nem képes, és noha a füstök kvázi fele este hét után van, a sajtóközpontban még nem gondolták át, hogy az este 7-es zárás eléggé nagy ostobaság).

Amint a délelőtti beszámolóval megvoltam, nekiiramodtam az Ottaviano metróállomás felé, hogy belevessem magam végre a római békávézásba. Először is vettem egy hétnapos bérletet 24 euróért (számlát kérésre sem adtak). Aztán – lehet, hogy ezt sokan tudják, akkor sorry – észleltem, hogy ezen az állomáson egymás fölött állnak az ellenkező irányú szerelvények, olyan, mintha mondjuk Pesten a Nagyvárad téri állomáson a Kispest felé menő metró az aluljáró szintjén haladna, alatta pedig az újpesti. A szálláson felkaptam a bort, a Túró Rudit és a kolbászt, amit annak az 1981 óta Rómában élő magyar hölgynek vittem ajándékba, akivel interjút is készítettem – hamarosan jön! Amikor újra kiléptem, rám szakadt az ég, de csakhamar elém toppant egy pakisztáni férfi egy fürt esernyővel, amiért 3 eurót kért. Büszkén tovább mentem egy sarkot, mire még jobban rákezdett az égi áldás, elmosva a büszkeséget. Beruháztam egy 3 eurós ernyőre egy olyan helyen, ahol az elmúlt 24 órában egyetlenegyszer sem láttam ernyőárusítást. Ne járjak úgy, mint az MSZP, akit már szinte az alkonyat vöröslő színe is joggal fenyeget plágiumperrel, de a bőrig ázástól szó szerint Szent Péter esernyője mentett meg.

Utam közben felcsíptem azt az infót, hogy ha médiakedvelő pápát választanak (naná, majd magunkfajta „sátánfajzatokkal” fog kukoricázni ), a fehér füst után egy vagy két nappal az újságírókkal külön találkozik a szentatya, úgyhogy elkezdtem várni a nagy találkozást.

Az interjú után vissza a sajtóközpontba, ahol 9 monitoron követtük a bíborosok eskütételét, néhány okoskodóbb tollforgató a vonulás sorrendjéből próbált következtetéseket levonni. Hiába, csak egy vatileakses „trollforgató” nem kapta meg a kért akkreditációt A kollégák egyébként felemelően segítőkészek egymással. Ahogy felszabadul egy internetdugó, rögtön szólítják a várakozót, hogy „gyere ide, most 20 percig nem használom”.

Délután kellett még egyet metróznom, ekkor botlottam egy magyar hölgykoszorúba, akik hetekkel ezelőtt, otthon lefoglalták a belépőt a Vatikáni Múzeumba, de most, hogy tulajdonképpen a leglátványosabb eleme le van zárva, kicsit csalódottan repültek haza hát kedd éjjel.

A Szent Péter téri konklávéhangulatra egészen este 6-ig várni kellett, a négy kivetítő elé ekkorra már felsorakozott az óriási téren is érzékelhető, néhány tízezres sokaság. Sokan imádsággal töltötték az időt (négy kispap a Mindenszentek litániájába fogott), mások XVI. Benedeket éltették, nem kevesen fotózkodtak, ismerkedtek. Az este 7-re beharangozott füst viszont 41 percet késett, egy amerikai csoport emiatt elkezdett visszaszámlálni többször is, de eltalálni a füst kitörését körülbelül annyi esélyük volt, mint beteljesülni a malakiási próféciának.

Szóval ez a keddi füst két másodpercig megdöbbentő volt. Aztán feketére váltott. Folytatás szerdán – jó eséllyel délben fekete füsttel, ennél valamivel kisebb az esélye egy déli fehér füstnek, a legkevésbé esélyes, hogy már 11 órakor kapunk egy fehéret. Akkor ugyanis „Habemus papam!”

Hamarosan érkező videó-összeállításomban amerikai, filippínó, ukrán és máltai zarándokokat kérdeztem arról, meddig tart szerintük a konklávé; az igazsághoz az amerikai válaszadó járt a legközelebb: „a Szentlélek tudja”.