Utam közben felcsíptem azt az infót, hogy ha médiakedvelő pápát választanak (naná, majd magunkfajta „sátánfajzatokkal” fog kukoricázni ), a fehér füst után egy vagy két nappal az újságírókkal külön találkozik a szentatya, úgyhogy elkezdtem várni a nagy találkozást.
Az interjú után vissza a sajtóközpontba, ahol 9 monitoron követtük a bíborosok eskütételét, néhány okoskodóbb tollforgató a vonulás sorrendjéből próbált következtetéseket levonni. Hiába, csak egy vatileakses „trollforgató” nem kapta meg a kért akkreditációt A kollégák egyébként felemelően segítőkészek egymással. Ahogy felszabadul egy internetdugó, rögtön szólítják a várakozót, hogy „gyere ide, most 20 percig nem használom”.
Délután kellett még egyet metróznom, ekkor botlottam egy magyar hölgykoszorúba, akik hetekkel ezelőtt, otthon lefoglalták a belépőt a Vatikáni Múzeumba, de most, hogy tulajdonképpen a leglátványosabb eleme le van zárva, kicsit csalódottan repültek haza hát kedd éjjel.
A Szent Péter téri konklávéhangulatra egészen este 6-ig várni kellett, a négy kivetítő elé ekkorra már felsorakozott az óriási téren is érzékelhető, néhány tízezres sokaság. Sokan imádsággal töltötték az időt (négy kispap a Mindenszentek litániájába fogott), mások XVI. Benedeket éltették, nem kevesen fotózkodtak, ismerkedtek. Az este 7-re beharangozott füst viszont 41 percet késett, egy amerikai csoport emiatt elkezdett visszaszámlálni többször is, de eltalálni a füst kitörését körülbelül annyi esélyük volt, mint beteljesülni a malakiási próféciának.
Szóval ez a keddi füst két másodpercig megdöbbentő volt. Aztán feketére váltott. Folytatás szerdán – jó eséllyel délben fekete füsttel, ennél valamivel kisebb az esélye egy déli fehér füstnek, a legkevésbé esélyes, hogy már 11 órakor kapunk egy fehéret. Akkor ugyanis „Habemus papam!”
