A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját. Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész pályafutása hazájában, Argentínában zajlott. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.
Urbi et orbi áldásban úgy fogalmazott: a ti püspökötök vagyok. „Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíborostestvéreim a világ végére mentek érte. Köszönöm a fogadtatást” – mondta az új katolikus egyházfő. A megjelent híveket arra kérte, XVI. Benedekért is imádkozzanak. Ekkor – immár I. Ferenc pápaként – elmondta olaszul a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Dicsőséget, s vele mondta keresztények százezres sokasága. Majd beszédét úgy folytatta: közösen kezdünk meg most egy utat, a barátság útját.
Az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros megválasztása után alig két órával már élt az új pápa Twitter-fiókja, szerda este megosztották a szentatya első bejegyzését is. „Habemus Papam Franciscum” – ez volt a népszerű közösségi portálon az I. Ferenc pápa nevében érkezett üzenet a Pontifex nevű fiókban. Az új pápa elődje, XVI. Benedek is jelen volt a Twitteren. A Vatikán ezzel akarta növelni az evangelizációs eszközként használt kommunikációs csatornák számát. XVI. Benedek – aki február 28-án mondott le a pápai trónról – ugyan nem személyesen írta a maximum 140 karakteres bejegyzéseket, de minden üzenet az ő beleegyezésével jelent meg a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke szerint.
A Vatikáni Rádió honlapján szerda este közzétette I. Ferenc pápának a Szent Péter-bazilika erkélyéről olaszul elmondott első beszédét.
Jó estét, fivéreim és nővéreim!
Tudjátok, ennek a konklávénak az volt a kötelessége, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim majdnem a világ végérre mentek érte... de itt vagyunk... Köszönöm nektek a fogadtatást. Róma egyházmegyének már van püspöke: köszönöm! Mindenekelőtt szeretnék imát mondani visszavonult püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk mindannyian érte, hogy az Úr megáldja őt és a Madonna oltalmazza őt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!