Egy Caracasban helyi idő szerint csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint minden öt venezuelai közül három abban reménykedik, hogy a súlyos rákbetegségben szenvedő, tavaly októberben újraválasztott államfő vissza fog térni a hatalomba. Az 58 éves Chávezt múlt év decemberében negyedszer műtötték meg Kubában, ahonnan február 18-án tért haza, és azóta egy katonai kórházban ápolják.
Nicolas Maduro alelnök – akit Chávez még a decemberi műtét előtt utódának jelölt – esti televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy az államfő életérért és egészségéért harcol. Az államfő tényleges egészségi állapotáról hazatérése óta ellentmondásos információk láttak napvilágot, értesülések szerint azonban súlyos légzési nehézségekkel küzd, ezért légzését csövön át segítik. A legfrissebb értesülések pedig arról szóltak, hogy már csak palliatív kezelésben részesül, amelynek célja szenvedéseinek csökkentése és a körülményekhez képest lehető legjobb életminőség biztosítása.
A válságos hírek mégsem váltottak ki pesszimizmust a venezuelaiak körében. A lakosság – mint arról a felmérés tanúskodott – változatlanul hisz az elnök felépülésében. A megkérdezettek csaknem 60 százaléka vélekedett úgy, hogy a nagy népszerűségnek örvendő államfő vissza fog térni a hatalomba. Televíziós nyilatkozatában az alelnök arra szólította fel a venezuelaiakat, hogy imádkozzanak Chávezért.