Ágyúdörrenéshez hasonló volt az érzés, amit a két, hétfői bostoni robbanáskor átélt Szechenyi Péter Bostonban dolgozó, magyar származású ügyvéd. Attól óva intett, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadáshoz hasonlítsa bárki is az eseményeket, és elmondta, az amerikaiakon úrrá lesz az az érzés, hogy a három halálos áldozattal járó szörnyűségből is erőt kell meríteni valamilyen módon.
A Hír TV Párizsból Strasbourgba utazott tudósítója, Rákóczi Péter azt mondta, mindkét francia nagyvárosban azonnal óriási rendőri erők álltak szolgálatba, hiszen a főváros egy évvel ezelőtt a bőrén is tapasztalhatta a terrorizmus szörnyűségeit.
Átkutatott egy lakást a rendőrség helyi idő szerint hétfő éjjel Boston külvárosában a robbantásos merénylet kapcsán. A tragédiáról készült képeket itt találja meg.
A rendőrség és a titkosszolgálatok szerint vagy egy belföldi kormányellenes csoport vagy radikális iszlamisták lehetnek a háttérben, tudta meg a Reuters hírügynökség a nyomozásban részt vevő tisztségviselőktől (MNO, MTI).
Megdöbbenéssel állunk a Bostonban történt pokolgépes merénylet előtt, részvétünket fejezzük ki az áldozatok családjának és együttérzésünket a sérülteknek. A Fidesz minden erőszakos cselekedetet és mások életére törő szélsőséges megnyilvánulást határozottan elítél – áll a párt sajtóközleményében.
A televízió budapesti stúdiójában a CNN legfrissebb információit foglalták össze: a rendőrség arra kér mindenkit, aki a robbantás helyszínén képfelvételt készített, juttassa el azt a hatóságoknak. Mintegy 10 ezer órányi felvétel elemzésére készül a rendőrség, amely korábban egy 20 év körüli szaúdi férfit vélt a robbantások mögött, más információk szerint viszont egy színes bőrű, kapucnis embert keresnek. Ez utóbbi sejtés tű keresgélése a szénakazalban, ugyanis a verseny befutójánál szinte mindenkin volt hátizsák, illetve a versenyzők segítőinél nagyobb táska is. Londonban egyébként a jövő héten lenne maratonfutás, amire azonnal megkezdték a biztonsági felkészülést, a dolgok jelenlegi állása alapján a futóverseny nem marad el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!