A nagybácsi, Ruszlan Carni, aki Washington egyik elővárosában él, előzőleg elítélően nyilatkozott a sajtónak a két Carnajev fiú tettéről. „Nem érdemlik meg, hogy ezen a földön éljenek” – mondta. A csecsen származású Carnajev fivérek óta 2003 élnek az Egyesült Államokban, ahová Kirgizisztánból, kirgiz útlevéllel, menedékkérőként vándoroltak be, az anyjukkal együtt – jelentette ki pénteken újságíróknak Ruszlan Carni. (A korábbi híradások szerint a gyanúsítottak Kazahsztánból érkeztek a tengerentúlra.) Carni szerint az unokaöccsei szégyent hoztak a csecsenekre, és felszólította a szökésben lévő Dzsohar Carnajevet, hogy adja fel magát. A nagybácsi, Ruszlan Carni „lúzereknek” nevezte a fivéreket, akik nem tudtak beilleszkedni az általa nagyra becsült amerikai társadalomba.
A WCW televízió korábban rendőrökre hivatkozva azt jelentette: a bostoni rendőrség attól tart, hogy a hétfői merénylet elkövetésével gyanúsított fiatalember robbanóövet visel vagy robbanószerkezettel csapdát állított. A Boston Globe című napilap azt a hírt közölte, hogy a robbantás másik gyanúsítottja, a tűzharc következtében életét vesztő Tamerlan Carnajev holmijai között detonátort, elsütőszerkezetet találtak. Mindkét médium a Twitteren közölte az értesülést.
Massachusetts állam rendőrsége ellenőrzött robbantásra készül Cambridge-ben, ahol a feltételezett bostoni merénylők laktak – írta a Twitteren a The Boston Globe című lap. A rendőri erők a körbezárt terület 60-70 százalékát kutatták át eddig házról-házra járva, de senkit sem vettek őrizetbe. A környék még napokig bűnügyi helyszín maradhat. A lakókat kérik, hogy további értesítésig még mindig ne hagyják el otthonaikat.
A rendőrség lezárta a Massachusettsi Egyetem Dartmouth nevű campusát, mert a hétfői merénylethez kapcsolódó nyomra bukkantak – közölte péntek délután a Twitteren a Boston Globe napilap. A 7News hozzátette: a diákoknak tanácsolták, hogy keressenek menedéket.
Bostonban üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják, hogy véget érjen a hétfői robbantás másik gyanúsítottja utáni hajtóvadászat. Az MTI-nek nyilatkozó helyi magyarok azt remélik, hogy hamarosan elfogják a tettest és Boston újra az a nyugodt és békés város lesz, mint korábban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!