Franciaország: közel négyezer romának kellett lakóhelyet változtatnia

Közel négyezer romának kellett elhagynia lakóhelyét Franciaországban január óta – derül ki az Európai Szövetség az Emberi Jogok Védelméért nevű szervezet friss jelentéséből.

WL
2013. 04. 05. 18:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A civil szervezetek adatain és újságcikkeken alapuló statisztika szerint a hatóságok összesen 28 csoportos lakhelyet ürítettek ki az év eleje óta, és emiatt 2873 embernek kellett máshová költöznie. Tűz vagy külső támadás miatt tíz telepet számoltak fel, ahol összesen 1007 roma lakott. Az előző negyedévben 1582, tavaly nyáron 4630 roma kényszerült elhagyni „táborát”, mert azt megszüntették. Az idei első negyedévben 272 romát utasítottak ki az országból.

A jelentés emlékeztetett arra is, hogy a francia kormány tavaly körlevelet adott ki, amelyben arra biztatta a helyi illetékes szerveket, hogy keressenek megoldást az elköltözni kényszerült cigányok elszállásolására. A felmerült megoldások azonban legtöbbször ideiglenesek (sokszor csak 2-3 napra szólnak), és az érintetteknek csak egy része élhet velük.

Philippe Goossens, a jelentés készítője bírálta a hatóságok barátságtalan hangvételét is, mert az szerinte a romákkal szembeni intoleranciát növeli. Ez egyre látványosabban konkrét formában is megmutatkozik, például abban, hogy a romatáborok közelében lakók egyre gyakrabban lépnek fel erőszakosan.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.