A felkelők katonai tanácsa egy videofelvételt is közzétett, amelyen az látható, füst száll a létesítményből az állítólagos izraeli bombázás után. A szíriai szervezet szerint az izraeli gépek először Bassár el-Aszad elnök damaszkuszi palotája fölött repültek át, majd megtámadták a vegyi fegyverek Damaszkusz melletti központját.
A légi támadás hírét nem erősítették meg hivatalosan, és a Máárivon kívül más izraeli napilap sem számolt be az eseményről.
Az izraeli hadsereg nem kívánt nyilatkozni az állítólagos légicsapásról, amelyben a felkelők szerint a szíriai légelhárítás lőtte az izraeli repülőgépeket, de nem sikerült eltalálnia azokat.
Kamal al-Labuani szíriai ellenzéki vezető vasárnap azzal vádolta Bassár el-Aszad kormányát, hogy ezerkétszáz tonna vegyi fegyvert, köztük mérgező szarin gázt és mustárgázt halmozott fel.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában ismételten követelte a március 19-i „aleppói incidens” – a vegyi fegyver bevetésével kapcsolatos vádak – kivizsgálását. Az orosz diplomácia vezetője azután fejtette ki Moszkva álláspontját az ügyben, hogy tárgyalt az Afrikai Unió elnökével. A szíriai kormány és fegyveres ellenzéke ugyanis korábban kölcsönösen megvádolta egymást, hogy vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén.
Damaszkusz ezután fordult a világszervezet főtitkárához azzal a kéréssel, hogy sürgősen küldjenek szakértői csoportot a helyszínre a történtek kivizsgálására. Lavrov szerint ezt több ország igyekszik megakadályozni.
Franciaország szerint egyelőre még nincs bizonyíték arra, hogy Szíriában vegyi fegyvert vetnek be a lázadók ellen, és az amerikaiak és a britek is csak „jelzésekkel” rendelkeznek erre vonatkozóan. „Nem vagyunk benne bizonyosak. Jelzéseket adtak az angolok, és az amerikaiak is. Most ellenőrizzük ezeket” – mondta hétfőn Laurent Fabius francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban. Hozzátette: „Még nincsenek bizonyítékok, és arra kértük az ENSZ főtitkárát, rendeljen el vizsgálatot Szíriában, hogy kiderüljön, mi a helyzet. Mindenesetre jelzésértékű, hogy Szíria nem engedélyezte a vizsgálóbiztosoknak a területre való belépést”.