Kerry Isztambulban először török kollégájával, Ahmet Davutogluval tárgyalt. A találkozó után tartott közös sajtóértekezleten kijelentette: Washington az ingatag Közel-Kelet stabilitásának fontos tényezőiként tekint két szövetségesére, Izraelre és Törökországra. Úgy vélekedett, hogy a török–izraeli együttműködés segíteni fog a térség problémáinak megoldásában. Döntő fontosságúnak nevezte ezt az együttműködést az izraeli–palesztin békefolyamatban, és külön kiemelte ebben Törökország fontos szerepét.
„Törökország számos tekintetben kulcsszerepet játszhat, jelentősen hozzájárulhat a békefolyamathoz. (...) Egy olyan dinamikus és energikus ország, mint Törökország nagy hatással lehet a békefolyamatra” – jelentette ki az amerikai politikus. John Kerry figyelmeztette Iránt, hogy sürget az idő azokon a tárgyalásokon, amelyeket a nagyhatalmak és Irán folytat Teherán atomprogramjáról. „Ez nem egy vég nélküli folyamat. Nem beszélhetünk pusztán a beszéd kedvéért” – mondta az amerikai vendég. Hozzátette ugyanakkor, hogy Barack Obama amerikai elnök továbbra is elkötelezett a diplomáciai folyamat iránt, dacára annak a helyzetet „bonyolító tényezőnek”, amit a júniusi iráni elnökválasztás jelent.
Nem sikerült túljutni a holtponton
Irán és a nagyhatalmak újabb tárgyalásai úgy értek véget szombaton Kazahsztánban, hogy nem sikerült túljutni a holtponton, és nem tűzték ki a következő tárgyalások időpontját. Az amerikai külügyminisztert, aki tíznapos közel-keleti, európai és ázsiai körútjának első állomására érkezett vasárnap Isztambulba, később fogadta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő is. Kerry körútjának következő állomása Izrael lesz.
Michael Williams, a londoni Királyi Külügyi Intézet (Chatham House) munkatársa, korábbi külpolitikai tanácsadó a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában azt mondta: Törökországnak és Izraelnek ellentéteik ellenére mindenképpen közeledniük kell egymáshoz, ez mindkettejük szempontjából elkerülhetetlen.