Könyvszerződést kapott a tálibok által fejbe lőtt lány

Sajtóértesülések szerint hárommillió dolláros könyvszerződést írt alá Malala Juszufzai, akit tálib fegyveresek fejbe lőttek.

KG
2013. 04. 04. 5:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az I am malala (Malala vagyok) című kötet ősszel jelenik meg, és bemutatja, miként lett a pakisztáni fiatal a tanuláshoz való jog világszerte ismert arca azok után, hogy a tálibok megpróbáltak végezni vele 2012 októberében egy buszon. „El akarom mesélni a történetemet, de annak a 61 millió gyereknek a történetét is, akik nem részesülnek oktatásban” – idézte egy közlemény Malala Juszufzait, aki elmondta: azt akarja, hogy a könyv része legyen a kampánynak, amely arra irányul, hogy minden fiúnak és lánynak joga legyen iskolába járni. Ez alapvető joguk – jelentette ki a pakisztáni tinédzser.

„Remélem, ez a könyv mindenkihez elér a világon, így az emberek felismerik, hogy egyes gyerekeknek milyen nehéz oktatásban részesülniük” – fogalmazott. A könyvet egy brit újságíró írja meg, Nagy-Britanniában és a brit Nemzetközösségben a Weidenfeld & Nicholson, világszerte pedig a Little, Brown könyvkiadó adja ki.

Malala Juszufzai 2009-ben kezdett el álnéven blogot írni a BBC urdu nyelvű szolgálatának. A tálibok akkoriban terjesztették ki hatalmukat a kislány szűkebb hazájára, kegyetlen törvénykezést vezettek be, a lányoknak pedig volt, hogy megtiltották, iskolába járjanak.

A tinédzser kilétére hamar fény derült, Malala pedig egyre nagyobb ismertségre tett szert. A The New York Times dokumentumfilmet is készített róla, amire válaszul a tálibok bezáratták a lány iskoláját, majd 2012. október 9-én Pakisztánban fejbe lőtték. A támadásban két diáktársa is megsebesült.

Malalát Angliába szállították gyógykezelésre, családjával azóta is Birminghamben él, március óta újra iskolába jár. Édesapját Pakisztán birminghami konzulátusának oktatási attaséjává nevezték ki. Juszufzaiék leszögezték, szándékukban áll visszatérni Pakisztánba, ha Malala már teljesen felépült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.