Idehaza tartja magát az a hit, miszerint hazánk mindenkori politikai elitje Közép-Európa, de lehet, hogy az egész kontinens, hovatovább a glóbusz legkorruptabbja. A „lopcsalhazudik” majd minden honatyára és stábjára áll, a képviselők viszont csak szökőévente egyszer jutnak Zuschlag János sorsára. Nos, meg kell hagyni, a magyar képviselők egy részének pedigréje valóban nem patyolattiszta – elég, ha csak belelapozunk a napokban, a 2002–10 közötti korrupciós ügyekről megjelenő könyvbe –, ugyanakkor botorság lenne azt feltételezni, hogy magyar betegségről van szó. Ha kelet felé pillantunk, a felmérések a hazainál jóval borúsabb képet festenek, de, mint az utóbbi évek során kiderült, a nyugati helyzetkép sem sokkal derűsebb. A szabadság, egyenlőség, testvériség szülőhazájában legkevésbé sem.
Franciaország illatos sajtjain, örökségvédelem alá helyezett libamáján és fenséges vörösborain túl kétségkívül korrupt politikusairól ismert. A francia politikai hierarchia bármelyik szintjére tekintünk, csőstöl jönnek a csúszópénzek, eltitkolt jövedelmek és sikkasztások. Legutóbb éppen a költségvetési miniszter – igazi életművészként korábban plasztikai sebészként dolgozott, innen avanzsált adócsalás elleni küzdelemért felelős (!) tárcavezetővé – ismerte el több hónapnyi tagadást követően, hogy az előzetes híreszteléseknek megfelelően valóban rendelkezett eltitkolt svájci és szingapúri bankszámlával.
Jérome Cahuzac utóbb bocsánatot kért a kormánytól, a köztársasági elnöktől, a választóktól, talán még bejárónőjétől is. Miután Francois Hollande korábban is hangzatos jelszavakkal indított harcot a francia belpolitikában lappangó korrupció ellen, nem tehetett mást, a szoci Cahuzacnak a közéletből való örökös kizárását kezdeményezte. Néhány nappal a volt költségvetési miniszter ellen indított vizsgálatot követően egyébként Hollande tavalyi elnökválasztási kampányának pénztárnokáról írta meg a Le Monde, hogy offshore cégekkel rendelkezik a Kajmán-szigeteken. Az illető azonnal közölte, nincs ebben semmi törvényellenes, mellesleg nincs bankszámlája az adóparadicsomban.
Nem sikkasztás miatt, de Michelé Alliot-Marie is alaposan felkavarta az állóvizet 2011 februárjában, amikor váratlanul bejelentette lemondását. A külügyért komoly bírálatokkal illették, ő mindvégig tagadta a vádakat. A Tunéziából kiinduló arab tavasz kezdetén támogatásáról biztosította Ben Ali diktatórikus rezsimjét, felajánlotta segítségét a forrongó utca lecsendesítéséhez, sőt a decemberi zavargások idején családjával a tuniszi kormányhoz közel álló befolyásos üzletemberrel szilveszterezett. Ráadásképp az említett úrral szülei nagy értékű adásvételi szerződést írtak alá a vakáció idején, ahol a politikus is jelen volt. Sarkozy egy ideig védte miniszterét, de a közfelháborodásnak engedve Alliot-Marie végül saját elhatározásából távozott posztjáról.
És akkor jöjjenek a nagyhalak. A párizsi büntetőbíróság 2011 végén két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Jaqcues Chiracot. A korábbi francia elnököt még párizsi főpolgármesteri idejéből találták meg: közpénzek elsikkasztásában és bizalommal való visszaéléssel vádolták. A politikus hivatali idejében 21 fiktív állást hoztak létre, és ezen keresztül dotálták a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) pártot, melyet Chirac alapított. Az ötödik köztársaság történetében első alkalommal fordult elő, hogy egy korábbi államfőt elítélt a bíróság.
Jacques Chiracnak nem ez volt az egyetlen kétes ügye, 2011-ben egy libanoni származású ügyvéd a Le Journal du Dimanche című lapnak azzal állt elő, hogy a volt elnök aktatáskában fogadott el frankmilliókat afrikai vezetőktől. „Chirac, majd Villepin londinere voltam” – hirdette akkor Robert Bourgi, aki, bár bizonyítékokkal nem tudott szolgálni, bármikor eskü alatt is előadta volna aktatáskás sztoriját. Állítása szerint egyébként az ügylet 1997-től 2005-ig tartott, de leginkább Chirac 2002-es választási kampányát kívánták fedezni belőle.
Dominique de Villepin és a korrupció szó sem ekkor kerültek utoljára egy bekezdésbe. A Chirac alatt külügyminiszterként, kabinetfőnökként és kormányfőként is tevékenykedő politikust tavaly év végén egy csalási ügy miatt hallgatta ki a rendőrség. Villepin állítólag nyomást gyakorolt a Relais and Chateaux nevű, luxusszállodákat és éttermeket tulajdonló társaság új vezetésére, hogy megvédje a cég előző vezetőjét. Régis Bulot-t 2011 novemberében helyezték előzetes letartóztatásba csalás és hivatali visszaélés vádjával. A férfi 2002 és 2006 között a gyanú szerint 1,6 millió eurót sikkasztott el túlszámlázásoktól kezdve szállodai ingyenéjszakák biztosításán keresztül. Nos, ennek a férfinak próbált hivatalával visszaélve segítő kezet nyújtani Villepin – egyelőre úgy tűnik, kevés sikerrel.
Nem is lenne teljes a kép, ha a megvesztegetés, a hűtlen kezelés árnyéka ne vetült volna rá Franciaország utolsó előtti elnökére is. A kiszivárgott hírek szerint Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányának szekerét a dúsgazdag L’Oréal-örökös Liliane Bettencourt tolta meg csalafinta módon 150 ezer euróval. A nő vagyonkezelője azt állította, hogy a pénzt ő maga vette ki Bettencourt számlájáról és adta át Eric Woerth későbbi munkaügyi miniszternek. A kampánydotáció persze nem tiltott Franciaországban sem, de csupán néhány ezer eurós értékhatárig. A tényfeltárást lefolytató vizsgálóbíró a Le Monde szerint biztos benne, hogy Sarkozy 2007-ben több alkalommal is találkozott Európa leggazdagabb hölgyével, illetve férjével, és tudott a 150 ezres összeg átadásáról is. Sarkozy nagypolitikába való visszatérése a Bettencourt-affér kapcsán némiképp megkérdőjelezhetővé válik, a francia közvélemény legalábbis biztosan nem arra vágyik, hogy egy bizonyítottan korrupt, egyszer már megbukott elnök váltsa az egyébként pudingnak csúfolt szoci ellenlábast.
