Tajvannak eszébe sem jutna Kínával szembemenni

Tajvan nem fog kiállni a függetlenség mellett, nem képviseli sem a „két Kína”, sem az „egy Kína, egy Tajvan” elvét, helyette még több és még mélyebb együttműködésre törekszik a szárazföldi Kínával.

BuL
2013. 04. 29. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tajpejben arra a két évtizeddel ezelőtti történelmi megállapodásnak a szentesítésére emlékeztek, amely utat nyitott a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok békés fejlesztéséhez. A Peking és Tajpej képviselői közötti találkozónak 1993-ban Szingapúr adott otthont.

„Mi mindannyian a Jan és Huan császárok leszármazottai vagyunk, a kínai nemzethez tartozunk; a vérségi kapcsolat, a történelem és a kultúra összeköt bennünket” – hangoztatta Ma, s utalt arra, hogy a békés és a kölcsönös kapcsolatépítéssel új fejezet nyílt a kínai nemzet történelmében, s egyben a viták békés rendezésének pozitív példáját állították fel Kelet-Ázsia számára.

A Kuomintang párti tajvani elnök a béke és a fejlődés elősegítésére tett ígéretet az 1992-es közös megállapodás alapján. Ebben a felek elfogadták, hogy csakis egy Kína létezik, még ha ezt nem is azonos módon értelmezik.

A második terminusát töltő Ma Jing-csiu elnökségének eddigi öt évében korábban soha nem látott mértékben javult Tajpej és Peking viszonya, egy sor megállapodással erősödtek a gazdasági, kereskedelmi, üzleti, pénzügyi, turisztikai és egyéb civil kapcsolatok.

A kínai polgárháborút és a Kínai Népköztársaság (KNK) 1949. októberi kikiáltását követően, 1949 decemberében a Kuomintang párti köztársasági kormány Tajvanra menekült. Az ENSZ-ben 1971-ig Tajvan képviselte Kínát. Jelenleg de facto független államként működik, de alig kéttucatnyi ország ismeri el a világon.

A KNK vezetésének egyik legfontosabb deklarált belpolitikai célja az ország békés újraegyesítése, ám Ma Jing-csiu közelmúltbéli nyilatkozataiban úgy vélte, a körülmények még nem értek meg a politikai tárgyalásokhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.