Újabb al-Kaida-tagokat végeztek ki Irakban

Kivégezték hétfőn Irakban az al-Kaida terrorszervezet négy tagját, köztük a szervezet bagdadi hálózatának volt vezetőjét.

MD
2013. 04. 01. 19:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iraki igazságügyi minisztérium hétfői közleményében bejelentette, hogy a négy embert – akik ellen az a vád, hogy „bűncselekményeket” követtek el az iraki nép ellen – akasztással végezték ki. Egyikük Manaf Abdel Rahim al-Ravi, az al-Kaida bagdadi hálózatának egykori vezetője. Az 1975-ben Moszkvában született Ravi állítólag maga irányította az iraki külügyminisztérium és pénzügyminisztérium ellen elkövetett robbantásos merényleteket, amelyekben 106 ember vesztette életét, és mintegy hatszázan megsebesültek.

Az AFP információi szerint a közel-keleti országban az év eleje óta 22 embert végeztek ki, akiket terrorcselekmények elkövetésének vádjával ítéltek halálra. Tavaly összesen 129 emberen hajtottak végre halálos ítéletet.

Haszán as-Samri igazságügyi miniszter a múlt hónapban kijelentette, hogy Iraknak nem áll szándékában felhagyni a kivégzésekkel. A nemzetközi közösség ugyanakkor megdöbbenéssel fogadja ezt az ítélet-végrehajtási gyakorlatot, így az ENSZ iraki missziója, Nagy-Britannia, az Európai Unió, valamint az Amnesty International és a Human Rights Watch emberi jogi szervezet többször intézett felhívást Bagdadhoz, hogy hirdessen moratóriumot a kivégzésekre.

Az al-Kaida iraki szárnya vállalta a felelősséget az idén március 19-én elkövetett bagdadi merényletekért is, amelyekben 56 ember meghalt és több mint kétszáz megsebesült. A szervezet szerint mindez csak „ízelítő” volt, amit majd további bosszúálló akciók követnek mindazokért, akiket a jelenlegi rendszer kivégzett. A szunnita iszlamisták szerint Irak síita kormánya elnyomja a szunnita kisebbséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.