A hajó sziklazátonyra futott, miután elhagyta a Rakhajn szövetségi állambeli Pauktau kikötőjét – mondta el kedden Kirsten Mildren a Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájától (OCHA). Az utasok, akik egy közeledő ciklon elől menekültek, táborlakók voltak, akik a felekezetközi erőszakcselekmények miatt korábban elveszítették otthonukat, és most egy másik táborba próbáltak átjutni a ciklon érkezése előtt – tette hozzá.
Mintegy 140 ezren élnek rögtönzött táborokban a nyugati Rakhajn államban, ahol a tavalyi összecsapások a rakhajn etnikumhoz tartozó buddhisták és a muzulmán rohingyák között mintegy kétszáz ember halálát okozták. A helyi hatóságok az utóbbi napokban elkezdték a többségükben rohingya táborlakók áttelepítését, attól tartva, hogy a túlzsúfolt táborok nem tudnak majd ellenállni a várható időjárási viszontagságoknak.