A csatornába is eljutott a méreg, halottja is van a szerencsétlenségnek

A vonatból kiszivárgott mérgező szállítmány egy része a csatornákat is elérte, az ott keletkezett gáz pedig az emberekre is veszélyt jelent.

NT
2013. 05. 04. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hollandiából indult, akrilnitrilt szállító szerelvény tizenhárom tartályvagonjából hat kisiklott, kettő pedig felborult Gent folyami kikötőváros közelében, a Schellebelle és Wetteren helységek közötti szakaszon szombat hajnali kettő óra körül. Ennek következtében tűz keletkezett és robbanás is történt. Az első jelentések még arról szóltak, hogy nincs halálos áldozat, s öt személyt vittek kórházba rosszullét miatt. Később kiderült, hogy mégis van egy halott, s 14 ember került kórházba.

A hatóságok úgy döntöttek, hogy a környéken lakókat – mintegy háromszáz embert – a baleset helyszínétől számított ötszáz méteres körzetben evakuálják. Később kiderült, hogy a tartályokban lévő akrilnitril egy része bekerült a csatornákba, s az ott lévő anyagokkal kölcsönhatásba lépve mérgező gáz keletkezett, amely eljutott a biztonsági körzeten túli utcákba is. Ezekben a körzetekben szintén több tucat embert kellett evakuálni, s itt történt a haláleset is.

A tűzoltók a helyszínre siettek, és felügyelet alatt hagyják teljesen kiégni a vagonokat. Attól tartanak ugyanis, hogy az oltáshoz használt vízsugár révén szétterjedhetnének a levegőben a mérgező gázok. A baleset oka egyelőre nem világos, de egyes vélemények szerint túl gyorsan haladhatott a vonat. Tavaly májusban két hasonló baleset történt Belgiumban mérgező anyagokat szállító szerelvényekkel, de azok nem követeltek halálos áldozatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.