A monitoringeljárás elfogult és politikailag motivált

Mélyreható reformra szorul az Európa Tanács (ET) monitoringeljárása – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

TK
2013. 05. 16. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár Strasbourgban részt vesz az ET miniszteri ülésén és tárgyalt Jean-Claude Mignonnal, az ET parlamenti közgyűlésének elnökével. Az MTI-nek telefonon elmondta: az ET monitoring bizottsága által Magyarországról elfogadott jelentés elfogult és politikailag motivált. Az eljárás veszélyezteti az ET-t is, ugyanis azt a kockázatot hordozza magában, hogy ideológiai csatározások terévé válik a szervezet – emelte ki.

Hangsúlyozta: az ET parlamenti közgyűlésének elnöke is egyetértett azzal, nem hagyhatják, hogy ez bekövetkezzen, ezért változtatni kell az eljáráson. Magyarország támogatja, hogy az ET-ben és az EU-ban erősödjenek az emberi jogi és alapjogi mechanizmusok, eljárások – közölte. Németh Zsolt úgy látja, a monitoringeljárásnak objektívnek kell lennie, meg kell felelnie a jogi kritériumoknak, továbbá elfogulatlannak és politikamentesnek kell lennie.

Az Európa Tanács monitoring bizottságának április végi strasbourgi ülésén szavaztak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentés megállapításairól, amellyel kapcsolatban egyébként már az előző napon – 21:20 arányban – úgy döntöttek: javasolják, hogy az ET parlamenti közgyűlésének következő, júniusi ülésszakán tűzzék napirendre a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítását.

Ragaszkodni kell a tényekhez a zöldpárti Rui Tavares európai parlamenti képviselő által bemutatott jelentésben is, mert csak így lehet objektív állásfoglalást kialakítani – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára.

Az MTVA brüsszeli tudósítója úgy véli, a magyar jogállamiság helyzetéről készített Tavares-jelentés nem több, mint a zöldpárti politikus magánvéleménye. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint pedig Magyarország valószínűleg nem fog eljutni a szankciókig. Győri Enikő korábban arról beszélt, hogy ez közvetlen beavatkozás olyan ügyekbe, amelyek nem uniós kompetenciák.

Felháborodásának adott hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt a Civil Összefogás Fórum (CÖF), valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) is, és a dokumentum felülvizsgálatát kérik a készítőtől. A Civil Összefogás Fórum vezetője szerint Tavares politikai megrendelésre dolgozhatott.

„Tele van tárgyi tévedésekkel, csúsztatásokkal a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amely Rui Tavares portugál zöldpárti politikus neve alatt fut” – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja a magyarországi alkotmányos helyzetről előterjesztett Tavares-jelentést. A dokumentum egy precedens nélküli, balliberális politikai ultimátum, amely direkt utasításokat ad a magyar polgárok által választott Országgyűlés számára, az országot pedig tulajdonképpen nemzetközi gyámság alá helyezné. Ez az eljárás példátlan és szembemegy az Európai Unió alapvető elveivel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.