Az Európai Parlament „megpróbálhatja, de ebből baj lesz”

Az Európai Unióban a tagállamok és az uniós intézmények, valamint az egyes uniós testületek közötti egyensúlyra van szükség – véli Martonyi János.

NT
2013. 05. 09. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcánál a május 9-ei Európa-nap alkalmából tartott ünnepségen elismeréseket adtak át. A miniszter az eseményen mondott beszédében – amelyet a Külügyminisztérium honlapján tettek közzé – kiemelte: egyensúlyra van szükség az uniós intézmények és a tagállamok között. Kifejtette, az alapszerződésekben ez megvan, hogy „a gyakorlatban megvan-e, azt majd meglátjuk”. Ennek fontos eleme, hogy csak az tartozik uniós hatáskörbe, amit az alapszerződések oda utalnak, és mindaz, amit nem sorolnak oda, a tagállamok hatásköre – fogalmazott.
A miniszter hangoztatta, tiszteletben kell tartani a tagállamok egyenlőségét és nemzeti identitását.

Martonyi János kitért arra, hogy egyensúlynak kell lennie az uniós intézmények között is. Minden intézmény tegye a maga dolgát, egyik sem veheti át a másik hatáskörét – közölte. Kiemelte: az Európai Parlament „bármilyen hatalmas és tekintélyes is, nem veheti át az Európai Bizottság hatáskörét. Megpróbálhatja, de ebből baj lesz”, és ezzel elsősorban az integrációs folyamatnak árthat.

A külügyminiszter hangsúlyozta, az integráció intézményekre és jogi normákra épül, „nem politikai harcokra, nem is politikai vádakra, még csak nem is igazán politikai vitákra, bár azokra szükség van”. Ha ezeket az intézményeket elkezdik olyan hatáskörökkel felruházni, amelyekkel nem rendelkeznek, ha ezek megkísérlik egymás hatáskörét gyakorolni, „akkor a rendszer kerül veszélybe” – vélekedett.

Martonyi János beszéde után az Európai Magyarországért és a Magyarországért Európában elismerést adták át azoknak, akik a tárca megítélése szerint kiemelkedő, rendkívüli teljesítményükkel Magyarország európai integrációját segítették, illetve az ország és állampolgárai érdekeit szolgáló európai uniós tagságához hozzájárultak. A díjazottak miniszteri elismerő oklevelet, illetve kisplasztikát vehettek át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.